Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1980 (7. évfolyam)
1980 / 1. szám - DOKUMENTUMOK - Magyar külpolitikai állásfoglalások hivatalos látogatások, két- és többoldalú találkozók és egyéb események kapcsán (1979.október- december)
intézkedésekben. Ennek során az előrehaladás az egyik területen további lehetőségeket teremtene eredmények elérésére más területeken is. Az európai katonai enyhüléssel és leszereléssel foglalkozó konferencia első szakaszában a munkát a bizalomerősítő intézkedésekre kellene összpontosítani. Ami ezeknek az összeurópai értekezlet záróokmányával összhangban megvalósuló intézkedéseknek a továbbfejlesztését és kiegészítését illeti, az ülésen képviselt államok készek megállapodni arról, hogy — a záróokmány által meghatározott körzetben tartott nagy hadgyakorlatokról ne 25 ezer, hanem 20 ezer fős szinttel és ne három héttel, hanem egy hónappal a gyakorlat megkezdése előtt adjanak tájékoztatást; — az ugyanebben a körzetben végrehajtott 20 ezer fős szint feletti szárazföldi csapat- mozgásokat bejelentik; — az ebben a körzetben tartott nagy légi hadgyakorlatokat bejelentik; — az összeurópai értekezleten részt vett többi állam parti vizeinek közelében folytatott nagy haditengerészeti gyakorlatokat bejelentik; — a hadgyakorlatok méreteit 40 — 50 ezer fős szintre korlátozzák. Készek megvizsgálni a bizalomerősítő intézkedésekkel kapcsolatos más javaslatokat is. A konferencia céljainak elérése érdekében a konferencia adott szakaszában készek megállapodni az összeurópai értekezleten részt vett többi állammal azoknak a konkrét javaslatoknak a megvizsgálási rendjéről és sorrendjéről is, amelyeket a konferencia résztvevői terjesztettek vagy terjeszthetnek elő a katonai szembenállást csökkentő és a leszerelési intézkedésekre vonatkozóan. Az ülésen képviselt államok véleménye szerint a katonai enyhülést és a leszerelést célzó kézzelfogható intézkedések annál hatékonyabbak és messzehatóbbak lesznek, minél határozottabban párosulnak a háború kitörése veszélyének csökkentését, az államok biztonsága szavatolásának erősítését szolgáló politikai és szerződéses-jogi lépésekkel. Ez egyaránt érvényes globális és európai méretekben. E célt szolgálja a Varsói Szerződés tagállamainak javaslata: kössenek szerződést az összeurópai értekezleten részt vett államok arról, hogy elsőként nem alkalmaznak egymással szemben sem nukleáris, sem pedig hagyományos fegyvereket. Síkra- szállnak mindazon intézkedések és megállapodások elfogadásáért és megvalósításáért, amelyek arra irányulnak, hogy megerősítsék az erőszakról és az erőszakkal való fenyegetésről történő lemondás elve tiszteletben tartásának politikai és jogi alapját Európában. Az ülés résztvevőinek véleménye szerint e célokat szolgálná a szocialista országok azon javaslatának megvalósítása is, hogy a NATO és a Varsói Szerződés tagállamai ne bővítsék a két szövetség részvevőinek körét. Hangsúlyozták, hogy az ülésen képviselt államok változatlanul készek a Varsói Szerződés szervezetének és az Észak-atlanti Szerződés szervezetének egyidejű feloszlatására, s első lépésként — a katonai tevékenység kölcsönös csökkentésével kezdve — katonai szervezeteik felszámolására. Azokat a konkrét javaslatokat, amelyek a háború kitörésének veszélyét csökkentő politikai és szerződéses-jogi lépésekre vonatkoznak, szintén az európai katonai enyhülés és a leszerelés kérdésével foglalkozó konferencián célszerű megvitatni, olyan rendben és sorrendben, amilyenben annak részvevői egymás között megegyezhetnek. A politikai tanácskozó testület 1978. november 23-i moszkvai nyilatkozatának elvi megállapításaiból kiindulva az ülés részvevői rámutatnak: az általuk javasolt, az európai katonai enyhülés és leszerelés kérdéseivel foglalkozó konferencia arra hivatott, hogy a helsinki tanácskozás által megkezdett összeurópai folyamat fejlődésének lényeges részévé és fontos irányává váljon. A konferencia sikere nagymértékben hozzájárulna a helsinki Záróokmányban megfogalmazott feladat megvalósításához, ahhoz, hogy az enyhülés folyamatossá, egyre életképesebbé, kereteit tekintve pedig általánossá váljék, s hozzájáruljon Európa békéjének és biztonságának megszilárdításához. Ami az európai katonai enyhüléssel és a leszereléssel foglalkozó konferencia gyakorlati 122