Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1980 (7. évfolyam)
1980 / 1. szám - DOKUMENTUMOK - Magyar külpolitikai állásfoglalások hivatalos látogatások, két- és többoldalú találkozók és egyéb események kapcsán (1979.október- december)
Közös közlemény Lázár Györgynek, a Minisztertanács elnökének franciaországi hivatalos látogatásáról 1979. november 23. Lázár György, a Magyar Népköztársaság Minisztertanácsának elnöke Raymond Barre-nak, a Francia Köztársaság miniszterelnökének meghívására 1979. november 20-a és 22-e között hivatalos látogatást tett Franciaországban. A látogatás során Lázár György széles körű véleménycserét folytatott Raymond Barre-ral. A Magyar Népköztársaság Minisztertanácsának elnökét fogadta Valéry Giscard d'Estaing, a Francia Köztársaság elnöke. Ugyancsak fogadta őt Alain Roher, a szenátus elnöke. Külön megbeszélésekre került sor Veress Péter magyar és Jean Francois Deniau francia külkereskedelmi miniszter, valamint a két küldöttség más tagjai között. A tárgyalások a magyar—francia kapcsolatokra hagyományosan jellemző barátság és kölcsönös tisztelet jegyében folytak. A két kormányfő megtárgyalta a magyar—francia kétoldalú kapcsolatok helyzetét, és megelégedéssel üdvözölte a kapcsolatoknak az utóbbi években bekövetkezett fejlődését. Emlékeztettek arra, hogy a két ország kapcsolatainak kiemelkedő eseménye volt Kádár Jánosnak, a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága első titkárának 1978. novemberi hivatalos franciaországi látogatása. Hangsúlyozták ennek az első legfelsőbb szintű találkozónak, valamint a Francia Köztársaság elnöke 1980 őszén sorra kerülő magyarországi látogatásának a jelentőségét a magyar—francia politikai párbeszéd elmélyítése szempontjából. A két miniszterelnök megkülönböztetett figyelmet szentelt a magyar—francia gazdasági kapcsolatoknak. Emlékeztettek arra a közös elhatározásukra, hogy e kapcsolatokat szélesebb alapra helyezik, és meghatározzák fejlesztésük új irányát. Mindkét fél úgy értékelte, hogy a kereskedelmi forgalom a legutóbbi két évben jelentősen fejlődött, de még mindig nem éri el a Magyarország és Franciaország gazdasági teljesítőképességének megfelelő szintet. Szükségesnek tartották, hogy kölcsönösen újabb erőfeszítéseket tegyenek a kereskedelmi forgalom további növelésére, az 1977. évi megállapodásuknak megfelelően. Elismerték annak szükségességét is, hogy az árucserét kiegyensúlyozottabbá kell tenni. Lázár György és Raymond Barre megvizsgálta a két ország ipari együttműködésének eredményeit és perspektíváit azokon a területeken, amelyekről 1978 novemberében a magyar és a francia külkereskedelmi miniszter megállapodást írt alá. Üdvözölték a számítástechnikai, a vegyipari és az elektronikai kooperációban elért eredményeket, és elhatározták, hogy tovább fokozzák az együttműködést ezeken a területeken. Hangsúlyozták a gépipar, különösen a szerszámgépek, járművek és mezőgazdasági gépek gyártása, a vaskohászat, az élelmiszeripar és az építőipar területén meglevő együttműködési lehetőségek jobb kihasználásának fontosságát. A két miniszterelnök ajánlotta a vállalatoknak, hogy közösen keressék az együttműködés új lehetőségeit. E tekintetben megelégedéssel állapították meg, hogy a magyar közlekedés- és postaügyi miniszter, valamint a francia postaügyi és távközlési államtitkár közelmúltban lezajlott találkozója lehetővé tette az együttműködés fő irányainak meghatározását a fejlett technika alkalmazását igénylő ágazatokban. Ugyancsak közös tevékenységi lehetőségek vannak a nyersanyagok kiaknázásában, valamint az energiatakarékosság, új energiaforrások kutatása és alkalmazása területén. Megállapították, hogy a vállalatok közötti keretszerződések lehetővé teszik a szilárd és tartós alapokon nyugvó együttműködés és árucsere fejlesztését. Üdvözölték a gazdasági és ipari együttműködést szolgáló küldöttségcseréket, rendezvényeket, köztük az ez évben Párizsban és Lyonban rendezett „Magyar gazdasági és műszaki napok” sikerét. Kívánatosnak tartják, ”7