Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1979 (6. évfolyam)

1979 / 1. szám - Valki László: Van-e szankciója a nemzetközi jognak?

jogsértés jelentősebb volt, lehetséges, hogy az utóbbi nemcsak az adott területen, hanem más területen is megszünteti vagy csökkenti az együttműködést.

A weberi terminológiát használva tehát konvencionális nemzetközei rendnek nevelhetjük az(t a rendet, amelynek érvényességét az a valószínűség biztosítja, hogy megszegője a sértett állam vagy államok részéről az együttműködési készség hiányát vagy a korábbinál korlátozottabb voltát fogja tapasztalni.

Természetesen megtörténhet, hogy e konvencionális rend ellen vétő fizikai kényszerrel találja szemben magát, ha nem is elkülönült testület, hanem a sértett állam részéről. Ezt a lehetőséget idézett fejtegetéseiben Weber sem zárja ki: „Minden konvenció elleni lázadás vége az lehet, hogy azt a környezet szavatolt szubjektív jogai alapján kényszerrendszabállyal bünteti. . . Ekkor tulajdonképpen az a helyzet, hogy a konvencionális szabályt közvetve kényszerítő eszközök támogatják.”22 Nos, amióta az általános nemzetközi jog még jogsértés megtorlásaként sem ismeri el az erőszak alkalmazásának lehetőségét, bármilyen fegyveres erő használata csak védekezésben állhat. Nem lehet tehát ,,minden konvenció elleni lázadás vége” a környezet fegyveres fellépése, hanem csak azé, amely magát a konvencionális rendet — azaz a nemzetközi rendet — vagy annak egy tagját létében veszélyezteti.

Az eddigiekben a nemzetközi jogi szankciót mindig a belső jogi szankcióval vetettem össze. Az utóbbiról így kirajzolódó kép azonban nem teljes, hiszen az összehasonlítás során a belső jognak mindig csupán a lényegi vonásaiból indultam ki. Rá kell tehát most mutatnom a belső jogi szankció érvényesülésének néhány nem lényegi, másodlagos tényezőjére is. Ezek egyébként további adalékokkal szolgálnak ahhoz, hogy miért nem lehet a nemzetközi jogot a belső jog követelményeiből kiindulva megítélni.

A legfontosabb ilyen tényező az, hogy a belső jogban sem lehet minden jogellenes cselekmény végrehajtóját szankcióval sújtani. Ehhez ugyanis például a büntetőjogban az szükséges, hogy 1. ismertté váljon és a hatóságok tudomására jusson az elkövetett cselekmény; 2. ismert legyen az elkövető személye is; 3. bizonyítható legyen az általa elkövetett bűncselekményt; 4. ne álljon fenn valamilyen büntethetőséget kizáró vagy megszüntető ok; 5. az ügyész kész legyen vádat emelni; 6. a bíróság arra a következtetésre jusson, hogy az elkövető megjavítását, s a társadalom védelmét egy szankció (büntetés) kiszabása eredményesen szolgálná. Nyilvánvaló, hogy sok esetben nem áll össze valamennyi feltétel. A kriminológusok becslése szerint csak az első két pontban említett okok miatt is az elkövetőknek — országonként változóan — mintegy 30— 60%-át sohasem vonják felelősségre. Jól ismert tény, hogy egyes nyugati országokban különleges esetekben évekig elhúzódik az eljárás megindítása, ha egyáltalán valaha is megindul, és sokan bizonyított bűncselekmény esetén is büntetlenek maradnak.

Más jogágak terén sem sokkal kedvezőbb a helyzet. Vajon minden bérét nem fizető bérlőt kilakoltatnak lakásából? — teszi fel a kérdést a nemzetközi jog hatékonyságáról írott cikkében Fried. Vajon — tehetnénk fel mi is a kérdést — végre lehet ma hajtani azt a bírósági ítéletet, amely az elvált házastársat a lakás elhagyására szóhtja fel? Fried megjegyzi, hogy a köznapi gondolkodás elsősorban nem is polgári jogi vagy államigazgatási jogi fogalmak alapján értékeli a nemzetközi jogsértéseket, hanem azokat több65