Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1979 (6. évfolyam)
1979 / 4. szám - KÖNYVEKRŐL - Siskov, V. J.: A tőkés regionális integráció elméletei
előrehaladásként és 2. állapotként, elérendő célként. Az integráció mint folyamat a részt vevő országok között a diszkrimináció leépítését jelenti, állapotként pedig a nemzet- gazdaságok összefonódását a diszkriminációmentesség alapján. Balassa foglalkozik a gazdasági integráció különböző dimenzióival: megkülönbözteti a világméretű, regionális és a szektorok közti integráció szféráját. A regionális gazdasági integrációnak öt lépcsőjét jelöli meg: 1. szabadkereskedelmi övezet (alapvető jellemző a mennyiségi korlátozások és vámok eltörlése a belső forgalomban), 2. vámunió (létrejött a közös külső vámtarifa), 3. közös piac (megvalósul a termelési tényezők szabad áramlása), 4. gazdasági unió (a gazdaságpolitikák harmonizálása alapján), 5. teljes vagy kifejlett integráció (közös politikai döntések, szupranacionális intézmények létrejötte). Krämer nagy figyelmet fordít a piac mellett az institucionális tényezők szerepére. Az integráció első lépcsőfokának az állami intézkedések nélküli integrációt nevezi, ami a különböző országok vállalatai közti kapcsolatokban realizálódik. A következő lépcsőfok az egyoldalú állami intézkedések (kedvezmények, adó- és vámcsökkentés) nyomán valósul meg. A harmadik stádiumot a „kooperatív integrációt” a két- és sokoldalú államközi kereskedelempolitikai megállapodások, nemzetközi szerződések jellemzik. A legfejlettebb típusnak az „institucionális integrációt” tartja, amelyben közös integrációs intézmények hoznak döntést, szabályozzák a részt vevő gazdaságok együttműködésének feltételeit. Siskov rámutat, hogy Krämer elődeihez, a piaci iskola többi képviselőjéhez képest mesz- szebb jut az integráció lényegének megértésében, mivel az integrációt a termelőerők határokat átlépő fejlődésével, a termelőegységek rendszeres, tartós, intenzív nemzetközi kapcsolataival és a hatásukra bekövetkező kölcsönös összefonódás alapján magyarázza. Krämer igyekszik megragadni az integrációs kapcsolatok gazdaságát, tipizálja a különböző szférákban jelentkező összefonódást. Megkülönbözteti a szektorok közötti, szubnacio- nális összefonódást, a nemzeti gazdasági egység kialakulását és a transznacionális integrációt, amely szerinte világméretűvé válhat. Siskov elemzi a koncepció pozitívumait és hiányosságait, megállapítva, hogy a társadalmi termelési viszonyok alapvető különbségét figyelembe kell venni. A tőkés és a szocialista integráció minőségi különbséget jelent, mivel más a kiindulópontjuk és működésük alapvető elvei. A nemzetközi integráció Siskov szerint döntően különbözik a nemzeti és nemzetközi munkamegosztás minden más korábbi formájától. Siskov az ún. strukturális iskola két fontos jellemzőjeként a sokoldalú megközelítést és a javaslatok szegényes voltát emeli ki. Az integráció következményeként mélyreható szerkezeti változások következnek be, mind az egyes országokon belül, az ágazatok arányaiban és megoszlásában, mind pedig a részt vevő országok közti erőviszonyokban. Az integráció révén új gazdasági struktúra alakul ki. A strukturális iskola bírálja a tőkés kereskedelem liberális és neoliberális elméleteit, és az integrációs folyamattal kapcsolatos szerkezeti változásokra helyezi a hangsúlyt. Myrdal szerint az integráció megvalósulásának fő kritériuma, hogy minden részt vevő alapegység számára egyenlő feltételeket biztosítsanak nemzeti, társadalmi-kulturális hovatartozástól függetlenül. Az integrációt Myrdal nem korlátozza a gazdasági szférára, hanem a társadalmi fejlődés egészét átfogó jelenségként értelmezi. Hangsúlyozza az aktív állami beavatkozás szükségességét, az integráció irányítását, a gazdasági-szociális politikák harmonizálásának követelményét. Az EGK példája bizonyítja, mutat rá Siskov» hogy az állami intézkedések és gazdaságpolitikai, szociálpolitikai lépések ellenére sem ment végbe a regionális kiegyenlítődés, és a strukturális átalakulás problémáját is eltérő nemzeti szabályozással próbálják megoldani az EGK-országok. A dirigisták szintén nagy hatást gyakoroltak a modern tőkés gazdaságpolitikára. A diri- gista iskola elveti a liberalisták koncepcióját, ehelyett a gazdaság állammonopolista szabályozását helyezi előtérbe. Makroökonómiai elemzésük nyomán a keynesi gyógymódot, az aktív gazdaságpolitikát javasolják. Tinbergen az integráció lényegét nem a kereskedelem 144
