Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1979 (6. évfolyam)

1979 / 3. szám - DOKUMENTUMOK - Salt-II. dosszié

értve azokat a repülőgépeket is, amelyek az ilyen rakéták hordozására alkalmas repülő­gépek prototípusai. Továbbá mindkét Félnek jogában áll, hogy — kivételként a Szer­ződés VIII. cikkelye 1. pontjának előírásai alól — ilyen repülőgépekről repülési pró­bákat folytassanak 600 kilométernél nagyobb hatótávolságú szárnyasrakétákkal, vala­mint arra, hogy a Jegyzőkönyv érvényességi idejének lejárta után ilyen repülőgépekről ASBM-ekkel is folytassanak repülési próbákat, hacsak a Felek meg nem egyeznek abban, hogy az említett időpont után nem folytatnak repülési próbákat ASBM-ekkel. A Szerződés III. cikkelyében előirányzott korlátozások nem vonatkoznak az ilyen repülőgépekre. A fent említett repülőgépek közé csak a következők tartozhatnak: a) olyan nem bombázó típusú repülőgépek, amelyeket — kivételként a Szerződés VIII cikkelye 1. pontjának előírásai alól — 600 kilométernél nagyobb hatótávolságú szárnyasrakétákkal, illetve ASBM-ekkel felszerelhető repülőgépekké alakítottak át; b) olyan repülőgépek, amelyek a Szerződés II. cikkelyének 3/c, illetve 3/d alpontjai értelmében nehézbombázónak tekintendők; valamint c) olyan nem nehézbombázó típusú repülőgépek, amelyeket 1979. március 7-ét megelőzően 600 kilométernél nagyobb hatótávolságú szárnyasrakéták repülési próbái­nak folytatására használtak. A jelen Ködösen elfogadott nyilatkozat a) és b) alpontjában említett repülőgépeknek funkcionális jellegű észlelhető eltérések alapján megkülönböztethetőknek kell lenniük azoktól a repülőgépektől, amelyek máskülönben ugyanebbe a típusba tartoznának, de nem képesek a 600 kilométernél nagyobb hatótávolságú szárnyasrakétákkal, illetve ASBM-ekkel felszerelhető bombázók feladatainak ellátására. A jelen Közösen elfogadott nyilatkozat c) alpontjában említett repülőgépek a Szerző­dés érvénybe lépésétől számított hathónapos időszak letelte után nem használhatók fel 600 kilométernél nagyobb hatótávolságú szárnyasrakétákkal folytatott repülési próbák céljára, hacsak ezen időszak lejártáig funkcionális jellegű észlelhető eltérések alapján megkülönböztethetők nem lesznek azoktól a repülőgépektől, amelyek más­különben ugyanebbe a típusba tartoznának, de nem képesek a 600 kilométernél nagyobb hatótávolságú szárnyasrakétákkal felszerelhető bombázók feladatainak ellátására. Első közös megállapodás. A „próbák” kifejezés, amint a Szerződés VIII. cikkelyének 1. pontjához kapcsolódó Közösen elfogadott nyilatkozatban szerepel, a kutatást és a fej­lesztést foglalja magában. Második közös megállapodás. Az Állandó Konzultatív Bizottság keretében a Felek tájé­koztatni fogják egymást arról, hogy típusonként hány repülőgépet használnak a Szer­ződés VIII. cikkelyének 1. pontjához kapcsolódó Közösen elfogadott nyilatkozatni megfelelően próbák céljára. Ezt az értesítést az Állandó Konzultatív Bizottságnak egy repülőgép ilyen próba céljára történt felhasználását követő első rendes ülésén teszik meg. Harmadik közös megállapodás. A Szerződés VIII. cikkelyének 1. pontjához kapcsolódó Közösen elfogadott nyilatkozatban említett tizenhat repülőgép egyikét sem lehet pótolni, kivéve, ha valamelyik repülőgép véletlen folytán megsemmisül, vagy ha valamelyik 100

Next

/
Oldalképek
Tartalom