Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1979 (6. évfolyam)
1979 / 3. szám - TUDOMÁNYOS ÉLET - Az enyhülés és az összeurópai együttműködés
Az európai biztonsági és együttműködési értekezlet lehetőséget adott a nemzetközi kapcsolatok minőségi átalakítására Európában a helsinki Záróokmány elvei alapján. Ugyanakkor a tapasztalat azt mutatja, hogy a burzsoá államok reakciós körei igyekeznek visszafogni az enyhülés fejlődését. Ám ebben az évtizedben még ilyen körülmények között is tovább szélesedett az ellentétes társadalmi rendszerek közötti bizalom és egyetértés. Az összeurópai kapcsolatokban megnőtt a gazdasági és politikai tényezők szerepe. A kelet—nyugati gazdasági együttműködés az enyhülés megszilárdításának és elmélyítésének egyik legfontosabb feltételévé vált. Az európai szocialista és tőkés országok közötti kereskedelmi forgalom 1965—1976. között a hétszeresére nőtt. Intenzíven növekedtek a kétoldalú gazdasági kapcsolatok. Ami a katonai enyhülést illeti, el kell ismerni, hogy a szembenállás általános szintje Európában nem változott. A jelenleg is folyó tárgyalásokon azonban megfogalmazódott néhány olyan új elképzelés, amely felöleli az európai leszerelés valamennyi reális aspektusát, ami nélkülözhetetlen előfeltétele a további előrehaladásnak. Folytatódnak a középeurópai fegyveres erők és fegyverzetek csökkentésével foglalkozó bécsi tárgyalások. Számos egyezményt kötöttek, amelyek az atomkonfliktus megakadályozására irányulnak (például: a nukleáris fegyverek véletlen vagy nem szankcionált alkalmazásának megelőzéséről szóló szovjet—francia megállapodás). A politikai gyakorlatban meghonosodtak bizonyos bizalomerősítő intézkedések. Az imperializmus törekvése az enyhülés lefékezésére a katonapolitika felhasználásával nemcsak abban fejeződik ki, hogy az észak-atlanti tömb a nyolcvanas évekre szóló, főleg-Európára orientált, hosszú távú fegyverkezési programot fogadott el, hanem más intézkedésekben is, amelyek arra irányulnak, hogy a földrészen kialakult hozzávetőleges katonai erőegyensúly ellenére növeljék Nyugat-Európa katonai potenciálját. A fegyveres erők átszervezésének 1980—1984-re szóló amerikai programja is különös hangsúlyt helyez Európára, és a főleg Európában elhelyezett „általános rendeltetésű erők” költségvetését máris növelték. Ezzel függ össze az is, hogy fejlesztik az Európában és a környező térségben levő amerikai támaszpontok rendszerét, korszerűsítik az Európára irányított haditengerészeti erők csapásmérő képességét, tervezik a harcászati nukleáris erők tökéletesítését, javítják a csapatok Amerikából való átdobásának rendszerét stb. Az eurocsoport országai 1971—1976-ban jelentősen kiegészítették harckocsi- és repülőgép-állományukat, bővítették haditengerészeti potenciáljukat, korszerűsítik a tankelhárító és légvédelmi eszközeiket. Az enyhülésre rendkívül összetett és ellentmondásos hatást gyakorol az EGK kialakításának folyamata. Az EGK növekvő gazdasági ereje (az EGK-ra jut a tőkés világ termelésének 27%-a), a Közösség kiszélesítésének, a társult országok száma növelésének, az egységes valutarendszer megteremtésének tendenciája, az Európai Parlamentbe történő közvetlen választásokra való áttérés stb. — mindez növeli az EGK külpolitikai akcióinak súlyát és azok hatását az enyhülésre. Egyrészt a nyugat-európai erőközpontnak minden lehetősége megvan arra, hogy pozitívan vegyen részt a folyamatban. Ugyanakkor a Közösségre jellemző szocialistaellenes osztályjelleg ellenkező 52
