Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1979 (6. évfolyam)
1979 / 3. szám - Szerb István: Kinai kisebbségek a délkelet-ázsiai országokban
A második hullám Délkelet-Ázsiába — tengeri úton Számtalan történelmi oka van annak, hogy a hosszú tengerpart ellenére a kínaiak a legutóbbi időkig nem váltak igazi hajós nemzetté. Az okok részletezésére itt nincs sem hely, sem szükség, magának a ténynek a megállapítása azonban tárgyunk szempontjából is fontos. Természetesen nincs arról szó, hogy kínai hajósok ne jutottak volna el, akár az első évezred folyamán is, Délkelet-Azsia Kínától tenger által elválasztott, távoli országaiba; e területek igazi földrajzi „felfedezése”, a kínai köztudatba való beépülése, a rendszeres cserekereskedelembe való bevonása, majd ennek nyomán ott kínai kolóniák alakítása azonban csak meglepően későn, a XIV—XVI. sz. történt meg. A térség felfedezését és alapos megismerését azok a tengeri expedíciók tették lehetővé, amelyekre 1405—1431. között hét alkalommal, a Ming-dinasztia uralkodóinak utasítására került sor. Az expedíciókról beszámoló kínai források tanúsága szerint tulajdonképpen tengeri hadjáratokról volt szó, melyekben 60 hajó, kb. 30 000 fegyveres vett részt, s legfőbb céljuk nem a földrajzi ismeretek bővítése, hanem a viszonylag új Ming-dinasztia hatalmának, tekintélyének „elismertetése”, a környező országok „meghódoltatása”, az esetleges lázadók felkutatása volt. A kínaiak így jutottak el — tengeri úton is — Thaiföldre és Burmába, majd az indonéz szigetekre, a Fülöp-szigetekre, Ceylonra (illetve az Indiai-óceánon keresztül egészen a nyugat-afrikai partokig). Az utazásokról szóló korabeli leírások szerint nagyobb lélekszámú kínai közösséget a Ming-dinasztia flottái csak Malaysiában, a mai Szingapúr helyén állott kis településen találtak. A gyarmatosítás koráig Délkelet-Ázsiában létrejött kínai közösségek jellemzői A Kínából egyidőben, nagyjából azonos okok miatt elszármazott tömegek egyik legfőbb jellemző vonása mindig a kulturális hagyományokon alapuló, zárt közösségformálás volt, ami különösen erőteljesen jelentkezett a világnak azokban a térségeiben, melyeket a kínai köztudat kulturálisan alacsonyabbrendűnek tartott. A térségben kialakult kínai közösségek — a fennmaradt viszonylag csekély számú leírás tanúsága szerint — szigorúan zárt, gettószerű települések voltak. Tagjaik a külvilággal szemben gazdasági-politikai függetlenséget élveztek. A kereskedelmi életben betöltött szerepük eredményeként, hatalmas hazájuk katonai és kulturális tekintélyére tá- támaszkodva, természetesen időről időre változó mértékben, politikai befolyással is rendelkeztek az adott országban. Jobb gazdasági helyzetük, rendkívüli gondossággal ápolt hagyományaik következtében e közösségek tagjai zömének kulturális színvonala rendszerint magasabb volt, mint környezetük átlaga, ami kezdetben hatékonyan fékezte az asszimilációt, később (főként 34
