Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1979 (6. évfolyam)
1979 / 3. szám - Horváth Tamás: Az államok közötti viták békés rendezésének európai rendszere
8. A konzultációra meghívott harmadik államnak a konzultáción nem szabad a vita tárgyától eltérő kérdéseket felvetnie. 9. Ha a vitában részes államok nem tudnak megegyezni harmadik államnak a konzultációra való meghívása kérdésében, a konzultáción csak a vitában részes államok vesznek részt. 10. A vitában részes államok — figyelemmel jogaikra és törvényes érdekeikre, jóhiszeműen és az együttműködés szellemében — arra törekednek, hogy a nemzetközi jog alapján gyorsan és méltányosan rendezzék a vitát. 11. A konzultáció befejeztével záródokumentum készül, amely a vita rendezésének feltételeit vagy pedig azokat az intézkedéseket foglalja magában, amelyeket a felek a vita rendezése érdekében szükségesnek tartanak. 12. A javaslat által előirányzott rendelkezések egyetlen államot sem jogosítanak fel arra, hogy beavatkozzék más állam lényegileg belső joghatóság alá tartozó ügyeibe. A szocialista országok által javasolt konzultáció módszere a diplomáciai tárgyalások sajátos válfaja, amely főleg a legutóbbi jogfejlődés eredményeként egyre inkább tért hódít az államok szerződéses gyakorlatában. A konzultáció módszerével ugyan már találkoztunk az első világháború előtti időszakban is, mégis csak a második világháborút követően vált a viták békés rendezésének gyakran alkalmazott módszerévé. A legutóbbi három évtizedben egyre szaporodnak a konzultáció igénybevételét előirányzó nemzetközi szerződések, különösen Európában. A szocialista országok egymás közötti szerződéseiben csakúgy, mint a nyugati országok regionális uniókat létrehozó szerződéseiben megtalálhatjuk e jogintézményt. A konzultáció módszerének európai térhódításában igen figyelemreméltó, hogy különösen a különböző társadalmi berendezkedésű országok egymás közötti szerződéseiben gyakori. Példa erre a Szovjetuniónak egy sor nyugati országgal — Olaszország, Franciaország, Anglia, Dánia stb. — kötött megállapodása. A konzultáció módszerének gyors ütemű terjedése figyelhető meg a hetvenes években kötött nemzetközi szerződéseknél (az 1972. évi szovjet—amerikai memorandum, amely állandó konzultatív bizottságot hozott létre a rakétaelhárító rendszerek és a támadó stratégiai fegyverek korlátozásával kapcsolatos kérdések, valamint a nukleáris háború veszélye csökkentésének megtárgyalására; a természeti környezetet károsító katonai és egyéb jellegű tevékenység eltiltásáról szóló 1977. évi szerződés; a Föld világűrből történő kutatása eredményének hasznosításáról és elterjesztéséről szóló 1978. évi egyezmény; az 1975. évi kakaó- és az 1978. évi cukoregyezmény; az Antarktisz tengeri élőállományának megóvásáról szóló 1978. évi szerződéstervezet stb.). A kötelező konzultációnak a négy szocialista ország által javasolt módszere két, világosan megkülönböztethető funkciót lát el. Elsősorban arra biztosít lehetőséget, hogy a felek a közöttük keletkezett vitát érdemben és véglegesen rendezzék. Amennyiben ez nem sikerül, a konzultáció funkciót váltva, a továbbiakban arra biztosít keretet, hogy a felek a vitarendezés eszköze szabad megválasztásának elve alapján, együttesen, tovább kutassák a közöttük levő vita természetének legjobban megfelelő vitarendezési eszköz igénybevételének lehetőségét. Jól látható, hogy a kötelező konzultáció módszere igen rugalmasan 14