Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1979 (6. évfolyam)
1979 / 3. szám - Horváth Tamás: Az államok közötti viták békés rendezésének európai rendszere
békés rendezésében. A konfliktusok megoldásában korábban csak periférikus szerepet játszó békés rendezés követelményét a háború korlátozásának igénye állította a nemzetközi közvélemény érdeklődésének középpontjába. Az imperialista fejlődési szakaszba lépett világ nemzetközi kapcsolataiban a bomlás és az újrarendeződés folyamatai a nemzetközi jogot is mozgásba hozták. Az újrafelosztástól félő, a háborús előkészületekben lemaradt és hátrányos helyzetű államok a nemzetközi kapcsolatok módosulásának fékezésére törekedtek, s igyekeztek e kapcsolatokat jogi eszközökkel konzerválni. Valójában ezt a célt szolgálták a viták békés rendezésének nemzetközi jogi elismertetése szempontjából kiemelkedő jelentőségű 1899. évi, illetve 1907. évi hágai békekonferenciák is. A háborús veszély légkörében összeülő konferenciák célja a nemzetközi kapcsolatok „játékszabályainak” meghatározása, a viták békés rendezésének előmozdítása volt a háború korlátozása céljából. Ez a kísérlet azonban eleve kudarcra volt Ítélve, mert a világ újrafelosztását követő erők már túlsúlyba kerültek a status quo védelmében fellépő tényezőkkel szemben. Ilyen körülmények között ezek a konferenciák inkább a háború jogának, a hadviselés szabályainak meghatározására, mintsem a béke biztosítását hathatósan szolgáló normák kialakítására fordították figyelmüket. A létrehozott egyezmények túlnyomó többsége a „jus in bello”3 kérdésével foglalkozott; csupán két egyezmény tárgyalta a békés rendezés problémáját. Az utóbbiak kimondták, hogy a szerződő felek „minden erejüket latba vetik a nemzetközi vitás kérdések békés elintézésének előmozdítása érdekében, és a békés elintézés céljára rendelkezésre álló eszközöket — amennyire a körülmények engedik — igénybe fogják venni”.4 A viták békés rendezésének eszközeiként az egyezmények a diplomáciai tárgyalásokat, a jószolgálatot és a közvetítést, valamint a választott bíráskodást jelölik meg. A hágai békekonferenciák korlátozott eredményeik ellenére is kétségbevonhatatlan hatást gyakoroltak a nemzetközi közvéleményre és a diplomáciára is. Lendületet adtak a nemzetközi választott bíráskodás fejlődésének, és általában ösztönzőleg hatottak más békés vitarendezési formák meggyökereztetésére a nemzetközi kapcsolatokban. E tekintetben elég csak a Bryan amerikai külügyminiszter nevéhez fűződő szerződés- rendszerre utalnunk.6 Ahogy a hágai békekonferenciák is a háború jegyében fogantak, úgy a viták békés rendezése nemzetközi jogi kodifikációjának későbbi jelentősebb állomásai is — így vagy úgy — a háborúhoz kapcsolódtak. Az első világháború borzalmai szembesítették a kormányokat a háború eltiltásának szükségességével. A szovjet állam megszületésének puszta ténye, külpolitikai törekvései az első pillanattól kezdve nagymértékben hozzájárultak ahhoz, hogy az államok megtegyék az első lépést a háborúnak a nemzetközi kapcsolatokból való kiiktatása felé. Az első világháború után megalapított Nemzetek Szövetségének Egyezségokmánya — a világháborúban győztes imperialista hatalmak érdekeinek megfelelően — kifejezetten csak a területi épség és a politikai függetlenség ellen irányuló háborút tiltotta meg. Az egyéb indítékú háborúknak csupán bizonyos korlátokat próbált szabni. A háborúnak ez a felemás tilalmazása is előrelépés volt, mert tért nyitott a viták békés eszközökkel történő megoldásához. Ennek ellenére a viták békés rendezése továbbra is csak alárendelt szerepet tölthetett be a nemzetközi kapcsolatokban, hiszen a Nemzetek Szövetségének megalkotói a 5
