Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1979 (6. évfolyam)
1979 / 2. szám - Dobozi István: Az új nemzetközi gazdasági rend és a nyersanyagok körüli konfliktusok
melói társulást hoztak létre. E társulások legtöbbje a hetvenes években alakult meg. A kormányközi termelői kartellek alapvetően piac-, illetve árszabályozó szerepet hivatottak játszani. Például az OPEC kimondottan árkartell, mivel a tagországok csupán az árpolitika kérdésében lépnek fel egységesen, más területeken fenntartják maguknak az autonómiát, nem hangolják össze számottevően tevékenységüket. A szervezet fő tevékenysége a hetvenes évek első nyolc évében az olaj világpiaci árának hétszeresére való emelésében, azaz teljesen mesterséges, monopolisztikus árképzésben nyilvánult meg. Az OPEC-éhez mérhető árszabályozó szerepet azonban a szóban forgó termelői társulások — objektív okból — eddig nem tudtak játszani, s nem valószínű, hogy e téren a belátható jövőben jelentős fordulat következzen be. Egy kartell valódi sikerének mércéje azonban természetesen nem lehet az, hogy képes-e az OPEC-éhoz hasonló radikális fellépésre. Az egyes kartellszervezetek tevékenységének eredményét az őket alkotó tagországok, illetve azok termékei korábbi helyzetének fényében kell értékelni. Ha például a termelők összefogásával sikerül valamely termék reál árának csökkenését megállítani, az összefogás máris sikeres. Az OPEC látványos sikerén felbuzdulva, a fejlődő országok széles köreiben rendkívül nagy reményeket kezdtek fűzni a „nyersanyagtermelők hatalmához”, amely felhasználható a gazdaságilag fejlett országokkal szembeni tárgyalási pozíció erősítésére, világméretű „igazságosabb” jövedelemelosztás elérésére, végső soron a gazdaságilag elmaradott országok fejlesztésének meggyorsítására. Számos fejlődő országbeli vezető a harmadik világ természeti kincseiben látta azt az új fegyvert, amellyel az új nemzetközi gazdasági rend megteremtését ki lehet harcolni. A nyersanyagtermelő fejlődő országok nagy része nyíltan hangoztatni kezdte, hogy az OPEC-et követendő példának tekinti. Az ENSZ-határozatok a kormányközi termelői kartellek számára nemzetközi törvényességet adtak. Az objektív körülmények következtében azonban a termelői társulásokhoz fűzött vérmes remények az esetek nagy részében nem váltak be. A termelői társulás létrehozása önmagában nem biztosít sikert. A közgazdasági (olykor a politikai) viszonyok kedvező rendszerének kell rendelkezésre állni ahhoz, hogy egy kartellszervezet sikeresen működhessen és viszonylag hosszabb ideig fennmaradhasson. Másutt részletesen elemeztem a sikeres termelői kartell létesítésének közgazdasági és politikai feltételeit.8 Eszerint a termelői kartellt ideálisan az alábbi feltételekkel lehet viszonylag sikeresen működtetni és huzamosabb ideig fenntartani: a kereslet és kínálat alacsony rövid és középtávú árurugalmassága, korlátozott helyettesítési lehetőség, a termelők korlátozott száma és jelentős aránya a világexportban, nem nagy ellenállás a fogyasztók részéről, több évre szóló kartellstratégia kivitelezése, politikai antagonizmus hiánya a lehetséges kartelltagok között. E feltételek együttesen egyetlen nyersanyag esetében sem alakultak ki. Márpedig akár egyetlen jelentős feltétel hiánya is oda vezethet, hogy a kartell nem képes a várt hatékonysággal működni, ez azután a kohéziós érdekek ellenében a centrifugális erőket hozza mozgásba a szervezeten belül. A különféle nyersanyagok termelőinek nagy része számos lényeges tekintetben kü36
