Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1979 (6. évfolyam)
1979 / 2. szám - Nemes Pál: A nemzetközi helyzet napjainkban
resiet, hiszen kilencszázmillió ember él ott, de a fizetőképes kereslet kicsi. Másrészt bebizonyosodott, hogy a kínai vezetés nem képes kigyógyulni a voluntarizmusból, a meghirdetett tervszámokat máris kezdik lefaragni. Persze, jól tudjuk, hogy a kínai vezetők gazdaságfejlesztési programjához való hozzájárulás deklarálása jórészt politikai töltetű, de azt is tudjuk, hogy bizonytalanra a nyugati tőke nem nagyon épít. Márpedig a naponta világba röpített hírek tanúsítják: Kína belső helyzete továbbra is ingatag. Ennek a három problémának az elemzése is mutatja, hogy az amerikai vezetők helyesen tennék, ha visszatérnének az enyhülést hatékonyan elősegítő külpolitikához. Jól tudjuk — és optimizmusunkat ez is táplálja —, hogy az Egyesült Államokban is befolyásos erők vannak, amelyek a békés egymás mellett élés valóra váltása mellett állnak. A békeszerető tömegek, a tőkések polgári termelésben érdekelt része, a nemzetközi kereskedelmi és utasforgalom zavartalan fenntartásában és fejlesztésében érdekelt monopóliumok, vállalatok, körök fellépnek a fegyverkezési hajsza ellen és igenlik az együttműködést a szocialista országokkal. Ezek az erők jól tudják, hogy az enyhülés az egyetlen ésszerű alternatíva, s minden más külpolitika árt a béke és a biztonság érdekeinek, az Egyesült Államok és az amerikai nép érdekeinek is. Carter elnök és kormánya realitásérzékről és előrelátásról tett tanúbizonyságot, amikor aláírta a második SALT-meg- állapodást. Reméljük, hogy ezt a nagy jelentőségű, a nemzetközi helyjetet jelentősen befolyásoló megállapodást az amerikai szenátus ratifikálja majd. 3. A kínai vezetők külpolitikájának gyakorlati lépései nagyban hozzájárultak számos, eddig kissé homályos kérdés tisztázásához. Melyek ezek? — Kína vezetői magukat a hegemonizmus áldozatainak tüntették fel. Kiderült, hogy ők maguk a legveszélyesebb hegemonisták, s a kommunista és munkáspártok többségének álláspontja a kínai nagyhatalmi törekvésekről teljes mértékben helytálló. — Kína a hatvanas években a Szovjetuniót vádolta azzal, hogy az Egyesült Államokkal való szövetségre törekszik Kína ellen. A tények megmutatták, hogy éppen a kínai vezetők legfőbb vágya a szövetség az amerikai imperialistákkal a Szovjetunió és más szocialista országok ellen. — A kínai vezetők az igazi forradalmárok álarcában tetszelegtek, a forradalom igazi zászlóvivőinek kiáltották ki magukat. Ezt az álarcot letépte róluk az élet, kiderült, hogy igazi expanzionisták módjára tevékenykednek, s a forradalom, a szocializmus érdekeit semmibe veszik, mindenhol és mindenkor a forradalmi mozgalmak ellen lépnek fel, saját nagyhatalmi érdekeiket mindenek fölé helyezik. — A kínai vezetők agresszív, nagyhatalmi politikájához való viszony is sok mindent tisztázott. Kiderült, hogy a szuverenitás, a függetlenség nagyhangú és jól ismert bajnokai igen aktívak voltak akkor, amikor a véreskezű és legkevesebb másfél millió embert halálba küldő Pol Pot-rezsimet kellett védelmezni saját népével szemben, de úgyszólván szavuk sem volt akkor, amikor a kínai gőzhenger a Vietnami Szocialista Köztársaság szuverenitását sértette meg, amikor vietnami városokat és falvakat döntött romba, vietnami hazafiakat gyilkolt halomra. Csak a jövő magyarázhatja meg ennek a különös álláspontnak a rugóját. — A kínai vezetők agresszív tetteivel szembeni semlegesség is tarthatatlannak bi24
