Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1979 (6. évfolyam)
1979 / 1. szám - Prandler Árpád: A tengerparttal nem rendelkező országok érdekei és az új tengerjogi rendezés
b) A viszonosság kérdésével kapcsolatban először azt kell tisztázni, hogy ez nem olyan szabály-e, amelynek az államok közötti kapcsolatok minden vonatkozásában érvényesülnie kell. Valóban, a viszonosság elve a nemzetközi jog általánosan elfogadott elve, amelyet különösen akkor alkalmaznak, amikor egy adott kérdésben a két állam között nincs egyezményes megállapodás, vagy amikor az egyik állam által foganatosított intézkedések kiváltják a másik állam hasonló jellegű reagálását. A tengerhez való kijutás kérdésében azonban a viszonosság fogalmának használata félrevezető, a következő okok miatt: A tengerparttal nem rendelkező és a tranzitállamok helyzete földrajzilag nem hasonlítható össze, és az átmenőforgalomban nem azonosak a szükségleteik. Az áthaladás szabadságának elve éppen azt kívánja lehetővé tenni, hogy a tengerparttal nem rendelkező államok kijuthassanak a tengerhez. Mivel a tengerparttal nem rendelkező állam nem biztosíthat kijutási jogot a tranzitállamnak a tengerhez, a viszonosság alkalmazásának követelménye így értelmetlen. A viszonosságnak ugyanakkor — ezt el kell ismerni — egy vonatkozásban továbbra is szerepe lehet. Abban ugyanis, hogy az áthaladás általános szabadságát biztosítja más úticélok felé. Például, ha a tengerparttal nem rendelkező állam nem a tranzitállam kikötőjéhez akar kijutni, hanem területén keresztül egy harmadik állam területére, akkor a viszonosság követelése jogosnak mondható, amennyiben a tranzitállam a tengerparttal nem rendelkező állam területén keresztül szintén egy harmadik állam területére kíván eljutni. Ilyen alapon biztosítja — minden különbségtétel nélkül — az áthaladás szabadságát az 1921. évi „barcelonai egyezmény és statútum az átmenet szabadsága tárgyában”. Nyilván erre az esetre gondolva utalt a tengerparttal nem rendelkező államok, köztük hazánk által beterjesztett tervezet a viszonosság lehetőségére, amikor hangsúlyozza: „Tekintve, hogy a tengerparttal nem rendelkező államok szabad áthaladásának joga a tengerhez való szabad oda- és visszajutás jogának részét képezi, amely ezeket az államokat különleges földrajzi helyzetük miatt megilleti, a tranzitállamok nem rendelhetik alá a viszonosságnak a szabad áthaladás engedélyezését a tengerparttal nem rendelkező államok számára; mindazonáltal az érdekelt felek megállapodhatnak ilyen viszonosságban.”29 Egyébként érdekes földrajzi és jogi jelenségként az is előfordulhat, hogy két, tengerparttal nem rendelkező ország a viszonosság alapján biztosíthatja egymásnak a szabad áthaladást egy harmadik, illetve negyedik állam kikötőjébe.30 4. Végül tehát milyen szakaszban van a tengerhez való kijutás kérdésének szabályozása a tengerjogi konferencián, hogyan tükröződnek a fenti elvi és jogi viták a konferencia nem hivatalos összetett tárgyalási szövegében (ICNT).31 Az ICNT X. részének címe önmagában is jelentős: „A tengerparttal nem rendelkező államok tengerhez való kijutási és visszajutási joga, és az áthaladás szabadsága.” Jelentős azért, mert mind a rész címében, mind pedig az egyes cikkekben a „jog” kifejezést használja és nem a „kijutás” fogalmát, ahogyan ezt a tranzitállamok egy része követeli. Ezt a tervezet egyik fontos érdemének kell elismerni, mint ahogy a másik ugyanolyan fontos érdeme, hogy nem tesz említést a viszonosság elvéről a szövegben. Távol 14
