Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1979 (6. évfolyam)
1979 / 1. szám - DOKUMENTUMOK - Magyar külpolitikai állásfoglalások hivatalos látogatások, két-és többoldalú találkozók és egyéb események kapcsán (1978.október-december)
megértéshez a magyar és a szíriai nép barátságának és szolidaritásának erősítéséhez, új távlatokat nyitott az államközi kapcsolatok fejlődésében, erősíti a világ haladó erőinek egységét a nemzetközi imperializmus elleni harban. Hafez Al-Asszadot, az Arab Újjászületés Szocialista Pártjának főtitkárát, a Szíriai Arab Köztársaság elnökét magyarországi tartózkodása során a két ország népei szilárd, baráti kapcsolatainak szellemében mindenütt szívélyesen fogadták. Hafez AI-Asszad köszöntetét fejezte ki azért a vendégszeretetért, amelyben őt, feleségét és kíséretét részesítették. Kádár Jánost, a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának első titkárát és Losonczi Pált, a Magyar gyár Népköztársaság Elnöki Tanácsának elnökét hivatalos baráti látogatásra hívta meg a Szíriai Arab Köztársaságba. A meghívást köszönettel elfogadták. Népszabadság, 1978. december 3. KÖZLEMÉNY MENGISZTU HALIÉ MARIAMNAK, A SZOCIALISTA ETIÓPIA IDEIGLENES KATONAI KORMÁNYZÓ TANÁCSA ELNÖKÉNEK, ÁLLAM- ÉS KORMÁNYFŐJÉNEK MAGYARORSZÁGI HIVATALOS, BARÁTI LÁTOGATÁSÁRÓL (1978. december 6.) Losonczi Pálnak, a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa elnökének a meghívására Mengisz- tu Hailé Mariam alezredes, a Szocialista Etiópia Ideiglenes Katonai Kormányzó Tanácsának el- elnöke, állam- és kormányfő 1978. december 3. és 5. között hivatalos baráti látogatást tett a Magyar Népköztársaságban. Kádár János, a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának első titkára fogadta Mengisztu Hailé Mariam elnököt és baráti eszmecserét folytatott vele a legfontosabb nemzetközi kérdésekről, valamint a szocializmus építésének tapasztalatairól. Losonczi Pál és Mengisztu Hailé Mariam kölcsönösen tájékoztatták egymást országuk belső helyzetéről, s áttekintették a kétoldalú kapcsolatok fejlődését. Az etióp küldöttség megkoszorúzta a Magyar Hősök Emlékművét. Mengisztu Hailé Mariam elnök kíséretével együtt látogatást tett a Kossuth Lajos Katonai Főiskolán, és beszédet mondott a tiszteletére rendezett nagygyűlésen. Mengisztu Hailé Mariam elnököt és a kíséretében levő etióp személyiségeket mindenütt a magyar és az etióp nép internacionalista barátságát és szolidaritását kifejező, szívélyes, baráti légkörben fogadták. Az etióp küldöttség nagyra értékelte a magyar nép szocialista építőmunkájának eredményeit, és elismeréssel szólt a Magyar Népköztársaság következetes békepolitikájáról, valamint az imperializmus, a gyarmatosítás és a fajüldözés ellen küzdő népek iránti szolidaritásáról. A magyar fél méltatta az Etiópiában végbemenő forradalmi folyamat eredményeit, valamint az etióp nép sikereit abban a harcban, amelyet a belső és a külső reakciós erők ellen, forradalmának, országa területi egységének védelméért folytat. A felek hangsúlyozták, hogy a nemzetközi enyhülés a világ valamennyi népének érdekeit szolgálja. A hidegháborús erők a fegyverkezési verseny fokozásával és új tömegpusztító fegyverek, köztük a neutronbomba kifejlesztésével a nemzetközi feszültség növelésére törekszenek. A felek aláhúzták, hogy elengedhetetlen a nemzetközi enyhülés megszilárdítása hatékony leszerelési intézkedések útján. Nagy jelentőséget tulajdonítanak a SALT—II. megállapodás mielőbbi megkötésének. 134