Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1979 (6. évfolyam)

1979 / 1. szám - Prandler Árpád: A tengerparttal nem rendelkező országok érdekei és az új tengerjogi rendezés

ményeken. Mégis sikerként lehet elkönyvelni, hogy a nyílt tengerről szóló egyezmény

3. cikke, a követelések egy részét elfogadva, összegezte a tengerparttal nem rendelkező országok jogait. Fontosságára való tekintettel a 3. cikk teljes szövegét lábjegyzetben közöljük.25 Ha a cikk rendelkezéseit gondosan elemezzük, akkor a következőket állapíthatjuk meg:

— az egyezmény hangsúlyozza, hogy a tengerhez való kijutás biztosítására azért van szükség, hogy a tengerparttal nem rendelkező államok is élvezhessék a tenger szabadságát;

— bár a kijutást biztosítani kell, sem itt, sem más összefüggésben nem beszél az egyezmény a kijutáshoz való jogról;

— a szabad áthaladást a tranzitállamok a viszonosság alapján biztosítják;

— az áthaladás szabadságára és a kikötőkben való egyenlő bánásmódra vonatkozó kérdéseket a tranzitállamok és a tengerparttal nem rendelkező államok kölcsönös megállapodással szabályozzák.

Mindezek alapján nyilvánvaló, hogy a tengerparttal nem rendelkező államok tranzitáthaladása továbbra is nagymértékben függ — az egyezmény értelmében —- a tranzitállam belátásától, politikai és gazdasági meggondolásaitól.

Nem meglepő ezért, hogy a tengerparttal nem rendelkező országok tovább folytatták erőfeszítéseiket tranzitjogaik kiegyensúlyozottabb védelmében. Erre annál inkább szükség volt, mert a tengerparttal nem rendelkező országok száma 1958 után majdnem megkétszereződött. A kérdés így az 1960-as évek közepén újra a figyelem középpontjába került. Az ENSZ 1964-ben megalakult kereskedelmi és Fejlesztési Konferenciája (UNCTAD) genfi ülésén határozat született arról, hogy ki kell dolgozni a tengerparttal nem rendelkező országok átmenő kereskedelméről szóló egyezmény tervezetét, majd diplomáciai konferencia elé kell terjeszteni. így került sor 1965-ben New Yorkban a kérdéssel kapcsolatos egyezmény kidolgozására, ami további fontos lépés volt a tengerparttal nem rendelkező országok helyzetének rendezésében. Az egyezménnyel kapcsolatos pozitívumokat és negatívumokat a következőkben foglalhatjuk össze:

— Az 1965-ös konferencia és az egyezmény volt az első olyan alkalom, amikor a tengerparttal nem rendelkező államok helyzetével nem mellékesen, másod-harmadrendű témaként, hanem teljesen önálló kérdéscsoportként foglalkoztak. Az egyezmény bevezető része nyolc olyan elvet tartalmaz, amelyet az ENSZ Kereskedelmi és Fejlesztési Konferenciája fogadott el, és amelyek nagy vonalakban követik az 1958-as hét genfi alapelvet.

— Az egyezmény egyik legnagyobb negatívuma, hogy továbbra is tartalmazta a viszonosság elvét. Ez a körülmény, valamint más rendelkezések azt mutatják, hogy a tranzitállamok még szigorúbb követelésekkel léptek fel, mint az 1921-es barcelonai, vagy az 1923-as és 1958-as genfi egyezmények esetében. Az egyezmény nem ismeri el kifejezetten az áthaladás jogát, bár kimondja, hogy „Az egyezmény rendelkezései az átmenő forgalom és a fuvareszközök számára biztosítják az áthaladás szabadságát.” (2. cikk)

Az egyezmény további gyengeségének lehet tekinteni azt is, hogy 1977 végéig csak 30 állam erősítette meg vagy csatlakozott hozzá.26

12