Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1979 (6. évfolyam)
1979 / 1. szám - TUDOMÁNYOS FÓRUM - Szkorov, A.: Nyugat-Európa és a fejlődő országok: a gazdaság és a politika kérdései
Ugyanakkor a Brandt-bizottság megalakítása — csakúgy, mint tíz esztendővel ezelőtt a Pearson-bizottságé — a Nyugat újabb kísérlete arra, hogy az időszerű kérdéseket az ENSZ széles fóruma helyett, ahol a tőkés hatalmak mindig vádlottként szerepeltek, a szakértők szűk, zárt tanácskozásán vitassák meg. A két bizottság között csupán az a különbség, hogy ma ezek a kérdések sokkal élesebben vetődnek fel, mint tíz évvel korábban, és a Brandt-bizottság munkájába be akarják vonni a szocialista országok képviselőit is. Ennek oka nem az, mintha a szocialista és a kapitalista államok közös nevezőre jutottak volna ezekben az években a fejlődő országokhoz fűződő kapcsolatok kérdésében, hanem az, hogy a szocialista államok a felszabadult országok népeinek szemében mindig is a fejlődő országok érdekeinek következetes védelmezői voltak. Bevonni a Keletet a Nyugatnak a volt gyarmati perifériával való gazdasági együttműködésébe, szolidárisán felelőssé tenni a felszabadult országok jövőjéért, ha már a múltért nem lehet, a tőkés világgazdaság éppen csak hogy kiigazított gazdasági viszonyainak keretei között, ha pedig ez a furfang meghiúsul: szétkürtölni az egész világon, hogy a szocialista államok semmivel sem jobbak a tőkés államoknál az ipari országoknak a nyersanyagtermelő és agrárországokkal folytatott vitájában — ez egyik lehetséges útja annak, hogy a Nyugat elkerülje a rá nézve kellemetlen következményeket a párizsi konferencia után, az után, hogy a „dialógus” megszakadt. A Brandt-bizottság munkája, amelyet másfél évre terveztek, elősegítheti a Nyugat közös taktikai irányvonalának megvalósítását a nemzetközi gazdasági viszonyok átépítésének kérdésében. Ennek lényege, hogy nem hagyják a dolgokat a konfrontációig fajulni, azt a látszatot keltik, hogy aktívan munkálkodnak az új gazdasági rend kidolgozásán valamennyi ország érdekében, halogatják és nem gyorsítják a vitás nemzetközi problémák megoldását. A Tinbergen-csoport és a Brandt-bizottság jelentései nem az egyedüli politikai kezdeményezések, amelyeket a nyugat-európai államok az „Észak—Dél párbeszéd” során tettek. Egyre nagyobb szerepet játszanak ebben a dialógusban a skandináv országok kutatóközpontjai, többek között a Hammarskjöld-alap, amely az „alternatív fejlődés” koncepcióját dolgozza ki mint az „alapvető minimális szükségletek” politikájának elméleti megalapozását, továbbá Anglia, Franciaország és az NSZK kutatóintézetei. Ezek sikeresen konkurrálnak az észak-amerikai kapitalizmus olyan ismert ideológiai támaszaival mint a „trilaterális bizottság”, a Tengerentúli Fejlesztési Tanács, a Nemzetközi Kapcsolatok Tanácsa stb., amelyek új eszméket szállítanak és elméleti alapot nyújtanak a Nyugat politikájához és hosszú távú stratégiájához. 6. A háborús-intervenciós irányzatok erősödése A tőkés hatalmak fejlődő országok irányában folytatott politikájában lényeges változások történtek a legutóbbi két-három esztendőben. Vonatkozik ez elsősorban az Egyesült Államokra és a vezető nyugat-európai államokra. Politikájukban előterébe kerültek a háborús-intervenciós tendenciák, amelyek az afrikai nemzeti felszabadító forradalom további kibontakozásával és azzal függnek össze, hogy a szocialista közösség hatékony ka113
