Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1978 (5. évfolyam)
1978 / 1. szám - SZEMLE - Joó Rudolf: Harminc éves a magyar-lengyel barátsági, együttműködési és kölcsönös segítségnyújtási szerződés
tékben részt vesznek minden olyan nemzetközi tevékenységben, amely a béke és biztonság fenntartására irányul. Kötelezik magukat arra, hogy együttesen igénybe vesznek minden rendelkezésükre álló eszközt, ha Németország vagy bármely más, hozzá közvetlenül vagy másként csatlakozó állam részéről újabb támadás veszélye fenyeget. A második cikk szerint a felek minden rendelkezésre álló eszközzel katonai és egyéb segítséget nyújtanak egymásnak, ha valamelyikük ellenségeskedésbe sodródna a támadó politikája felújítását megkísérlő Németországgal vagy az ahhoz csatlakozó bármely más országgal. A harmadik cikk kimondja, hogy a szerződő felek nem vesznek részt semmiféle olyan szövetkezésben vagy tevékenységben, amely a másik szerződő fél ellen irányul. A negyedik cikk szerint minden olyan fontos nemzetközi kérdésben, amely a két országot, a békét vagy a nemzetközi együttműködés kérdéseit érinti, tanácskozni fognak egymással. Az ötödik cikk kinyilvánítja, hogy a felek az őszinte barátság és szoros együttműködés szellemében fejlesztik és erősítik gazdasági és kulturális kapcsolataikat. Ezzel összefüggésben emlékeztetünk arra, hogy a második világháború előtt a magyar—lengyel kereskedelmi kapcsolatok igen alacsony színvonalon álltak. 1938-ban például teljes külkereskedelmi forgalmunkból Lengyelország mindössze egy százalékkal részesedett. A két ország áruforgalma ebben az időszakban igen szűk termékbázison alapult: Lengyel- ország szenet és kokszot szállított, és tőlünk néhány mezőgazdasági terméket, főleg bort vásárolt. Csak 1945 után nyílott lehetőség arra, hogy kereskedelmi kapcsolataink komolyabban fejlődjenek. A második világháborút követően Lengyelország volt az első állam, amely felújította kapcsolatait Magyarországgal, és szenet szállított magyar gyógyszerek, bauxit és bor ellenében. A forgalom volumene a mindkét országot ért háborús károk következtében csak lassan emelkedett. 1950-ben a kapcsolatok már élénkültek, és abban az évtizedben a növekedés — ha nem is mindig egyenletesen — tovább tartott. Ebben az időszakban a magyar export túlnyomó részét az ipari késztermékek, elsősorban a gépek és berendezések tették ki, míg a lengyel export majdnem kizárólag anyagjellegű termékből állt. A kétoldalú áruforgalom fejlődésének meggyorsítását alapvetően az tette lehetővé, hogy a lengyel export áruszerkezete — az országban végbement gazdaságfejlesztésnek megfelelően — lényegesen megváltozott. A változás fő irányát az jelentette, hogy a lengyel exportban gyors ütemben növekedtek a gépszállítások. Egyidejűleg fokozatosan bővült a kölcsönösen szállított termékek választéka. Lengyelország a szénen és kokszon kívül fatermékeket, horganyt, vegyi cikkeket, vasúti teherkocsikat, szerszámgépeket, személygépkocsikat szállított, a magyar fél pedig a hagyományos tételeken kívül timföldet és alumíniumot, kőolajtermékeket, autóbuszokat, speciális tehergépkocsikat stb. exportált. Különösen gyors volt a kölcsönös árucsere-forgalom növekedése 1958 és 1965 között, amikor a forgalom megháromszorozódott. 1971—1975-ben a kölcsönös gépszállítások továbbra is az átlagosnál gyorsabban növekedtek. A hagyományos magyar gépipari termékek mellett számottevően nőtt az elektrotechnikai felszerelések, vegyipari gépek, automatikai és mérőműszerek, vendéglátóipari berendezések, cipőipari gépek, 97
