Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1978 (5. évfolyam)
1978 / 1. szám - Pirityi Sándor: A katonai titok, a és fegyverkezés és a biztonság összefüggései
A SALT-okmányok hallatlanul részletes és konkrét közlésrendszert feltételeznek már a tárgyalások során, nemkülönben a végrehajtás minden fázisában. Erre a célra egyébként — némileg kibővített hatáskörrel — külön szovjet—amerikai konzultatív bizottságot is felállítottak, amelynek funkcióira a későbbiekben még visszatérünk Az 1972. május 26-án Moszkvában aláírt két első SALT-megállapodás figyelemre méltó az ellenőrzési rendszer szempontjából. A felek ugyanis lényegében a másik fél felderítési műholdjaival közölnek olyan adatokat, amelyek bizonyítani hivatottak a szerződés, illetve az egyezmény jóhiszemű betartását, de azt is, hogy a felek készek magukat megfelelő területen a másik fél ellenőrzésének alávetni és hozzájárulnak az ellenőrzésiészlelési adatok megbízhatóságának növeléséhez. Ebben ugyanaz a kölcsönös biztonság- politikai érdekeltség fejeződik ki, amely a megállapodások megkötésében is testet öltött. Az orbitális térség nemzetközi-jogi, pontosabban űrjogi helyzete kedvező feltételeket teremt ehhez az ellenőrzési-közlési metódushoz. Két évtized halladan fejlődésére nem is hívhatnánk fel jobban a figyelmet, mint ha utalunk Eisenhower „nyílt ég” tervének abban az időszakban egyértelműen provokatív, a légi kémkedést szolgáló jellegére, vagy arra, hogy az 1960 májusára Párizsban tervezett négyhatalmi kormányfői értekezlet azért hiúsult meg, mert egy amerikai U—2-es felderítő gép május 1-én több mint kétezer kilométer mélyen behatolt a Szovjetunió légterébe, s amikor a repülőgép tevékenységének jellege nyilvánvalóvá vált, szovjet légvédelmi rakétaegységek Szverdlovszk térségében lelőtték. Ma az orbitális térség korlátlan lehetőséget nyújt a kozmikus hatalmaknak az egymás területe fölötti repülésre, szemrevételezésre. Az orbitális térség nemzetközi-jogi helyzete lehetővé teszi, hogy a nemzeti légitér fölött menetrendszerűen közlekedő „nemzeti technikai ellenőrzési eszközök” betöltsék biztonságpolitikai funkcióikat. A rakétaelhárító védelmi rendszerek korlátozásáról szóló 1972-es szovjet—amerikai szerződésben már szó esik „nemzeti technikai ellenőrzési eszközökről”, amelyeknek a nemzetközi jog általánosan elfogadott elveivel összhangban kell működniük. A szerződés XII. cikkének 2. és 3. pontja kimondja, hogy a felek nem zavarják a másik fél „nemzeti technikai ellenőrzési eszközeit”, sőt nem alkalmaznak olyan szándékos álcázási módszereket, amelyek megnehezítik a szerződés rendelkezései betartásának nemzeti technikai eszközökkel való ellenőrzését. A hadászati támadó fegyverrendszerek korlátozásáról szóló, öt évre kötött ideiglenes egyezmény ugyanolyan ellenőrzési előírásokat tartalmaz, mint a határidőhöz nem kötött szerződés. Mind a szerződés, mind az egyezmény megkötéséhez a rakétákra, az indítóállásokra, a rádiólokációs rendszerekre, az észlelési technikára vonatkozó sok száz paramétert kellett összevetni, ami az egyik fél részéről számos önkéntes, a másik fél által ellenőrizhető információ közlését feltételezte. Az ideiglenes SALT-egyezményből a kölcsönös információk szempontjából figyelemre méltó a II. cikk, amely szerint bizonyos időpont után a szárazföldi telepítésű köny- nyű interkontinentális ballisztikus rakéták, valamint az 1964 előtt rendszerbe állított, régi típusú, szárazföldi telepítésű interkontinentális ballisztikus rakéták indítóállásait nem építik át később rendszeresített típusú, szárazföldi telepítésű nehéz interkontinentális ballisztikus rakéták indítóállásaivá. Nyilvánvaló, hogy a tárgyalások során meg kellett í6
