Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1978 (5. évfolyam)
1978 / 4. szám - Joó Rudolf: A kisebbségi- nemzetiségi egyenjogúság: néhány alapelv és módszer nemzetközi áttekintése
veszélye abban állhat, hogy az állam nem tesz eleget, vagy nem egyforma mértékben tesz eleget különböző társadalmi osztályokkal, csoportokkal (kiemelés ■— J. R.) vagy akár egyénekkel szembeni kötelességének”.7 Ezen a ponton találjuk meg az általános emberi jogok és a sajátos kisebbségi jogok alapvető tartalmi azonosságát: az egyén nem szenvedhet hátrányt csak azért, mert ehhez vagy ahhoz az etnikai, nyelvi vagy vallási csoporthoz tartozik. A tartalmi azonosság mellett azonban látni kell a különbségeket is. Az állam- polgári jogok a kisebbségek szempontjából csupán az egyenjogúság absztrakt elvét rögzítik. Hogy ennek az elvnek számukra valóságos tartalma legyen, „ki kell bontani”, konkretizálni kell az egyenlőség összetevőit, a kisebbségek-nemzetiségek tényleges társadalmi helyzetének megfelelően. A sajátos (legtöbbször hátrányos) társadalmi helyzetet olyan különleges jogszabályokkal és politikai intézkedésekkel kell ellensúlyozni, amelyek a nemzetiségek állampolgári egyenjogúságának kézzelfogható tartalmat adnak. A sajátos kisebbségi-nemzetiségi jogok. Nyelvhasználat a magánéletben és a közéletben A sajátos nemzetiségi jogokat egyesek — szocialista viszonyok között is — hajlamosak egyfajta „privilégiumnak, indokolatlan előnynek tekinteni, amely úgymond sérti az állampolgári egyenlőség általános elvét s hosszú távon — mivel elősegíti a kisebbségek fennmaradását — „veszélyeztetheti” az állam integritását is. Ez az álláspont nem új keletű. Már az 1917-es forradalom után, a Szovjet-Oroszország követendő nemzetiségpolitikájáról folytatott vitában is megfogalmazódott. Közvetve ezekre a nézetekre válaszolt Lenin 1922-ben a „A nemzetiségek és az autonomizálás kérdéséhez” címmel megjelent jegyzeteiben, ahol többek között hangsúlyozta: „Az úgynevezett »nagy« nemzet internacionalizmusának nemcsak abban kell állnia, hogy tiszteletben tartja a nemzetek formai egyenlőségét, hanem olyan egyenlőtlenségben is, amely a nagy nemzet részéről ellensúlyozná az életben ténylegesen kialakuló egyenlőtlenséget.”8 A fenti tézis lényegében a sajátos nemzetiségi jogok szükségességének politikai megfogalmazása, az új forradalmi nemzetiségszemlélet egyik alapgondolata. Lenin korábbi, a századelő Oroszországának nemzetiségi viszonyait elemző írásai szolgálhatnak támpontul annak megértéséhez, mit értett szerzőjük „az életben ténylegesen kialakuló egyenlőtlenség” ellensúlyozásán, s ezzel összefüggésben miben jelölte meg a nemzetiségi jogok tartalmát és a szocialista nemzetiségi politika feladatait. Témánk szempontjából különösen tanulságos az 1917 áprilisában—májusában közzétett „Anyag a pártprogram felülvizsgálatához” című munkája, amely a nemzetiségpolitika — s egyben a kisebbségi jogok — két neuralgikus pontját: az anyanyelvhasználat és az önrendelkezés kérdését vizsgálta a bolsevik párt alkotmánytervezete kapcsán. Lenin a nyelvhasználati egyenlőtlenségben látta a kisebbségi hátrányos helyzet egyik legmindennapibb megnyilvánulását. Felmérve az anyanyelv használatának óriási érzelmipolitikai jelentőségét, az alkotmánytervezethez fűzött megjegyzéseiben sürgette, hogy az államnyelv addigi monopóliumát számolják fel; alkotmányosan rögzítsék a nyelvi31
