Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1978 (5. évfolyam)
1978 / 3. szám - KÖNYVEKRŐL - Biondi, Jean-Pierre: A harmadik szocializmus. Esszé a szocializmusról és a "harmadik világról"
mában a nemzeti burzsoázia tevékenysége áll. Ez a burzsoázia meghatározott körülmények között a néptömegek szövetségesévé válhat az imperializmus elleni harcban. Eltérően a komprádor burzsoáziától, a nemzeti burzsoázia — ha politikai rendszerei, módszerei stb. olykor elítélhetők is — sok tekintetben előremutató folyamatok részese lehet: megteremti az ipar, a kereskedelem és a felhalmozás alapjait. A fejlődésnek ebben a szakaszában a „harmadik világ” országaiban a legnagyobb forradalmi potenciált a parasztság képviseli, mivel ipari proletariátus nincs. A társadalmi élcsapatot pedig a kispolgárság értelmiségi csoportjai alkotják. Vagyis a fejlődő országokban — összegzi a szerző — a következetes imperializmusellenes stratégia a fejlődés jelenlegi szakaszában a nemzetállamok irányába mutat, társadalmi szempontból pedig a különböző helyzetű osztályok és rétegek összefogását kívánja meg. Végül is hogyan képzeli el Biondi a fejlődő országok áttérését a szocialisták által javasolt útra, hiszen a fejlődő országokban a burzsoá nemzeti fejlődés megerősödését a tapasztalatok szerint nem követik automatikusan radikális társadalmi-politikai fordulatok. A szerző ezt a problematikát a fejlődésfogalom elemzése során érinti. Elveti a fejlődés azon értelmezését, amely szerint a nemzetállam kifejlődését a gazdaság, a technika, a tudomány, az intézmények felívelése követi („nyugati mintájú fejlődés”). Szerinte már a fejlődő országok értelmisége is rájött, hogy a nyugati modell közvetlen másolása egyet jelent a „függőségbe való visszahanyatlással”. A fejlődő országok vezetőinek, amikor a kapitalista vagy nem kapitalista út alternatívája elé kerülnek, ezek szerint mindenekelőtt ideológiai téren kell választaniuk. „Ettől az opciótól függ, hogy ki, milyenre rajzolja meg egy ország történetét és a nép életét.” (92. 1.) „A megszervezendő forradalom.” lefolytatása előtt újabb problémákat kell megoldani. Mindenekelőtt a politikai elmélet és a népi hagyományok, a legszélesebb értékek és a legitim törekvések szintetizálását. Biondi ezt nevezi a „bennszülött marxizmus” problematikájának. Biondi még egy kérdéskört vizsgál könyvében: a címben is szereplő „harmadik szocializmus” fogalmát. Élve és egy kicsit visszaélve az esszé műfaja kínálta lehetőségekkel, és úgy érezve, hogy további eszmefuttatásai elegendő támpontot nyújtanak, e fogalom tartalmát pozitív definíció helyett kizárásos módon írja körül. Eszerint a „harmadik szocializmus” nem valami földrajzilag körülhatárolható érvényességű fogalom; nem jelöli az ideológiai fejlettség valamely szintjét; tartalma nem azonos „az államkapitalizmusra alapozott bürokratikus szocializmuséval”; nem jelent továbbá újsütetű baloldali utópiát, amely az önigazgatás leple alatt a célt az eszközök elé helyezi; nem a szocializmus fogalmának szociáldemokratizálása; és végül nem harmadikutas koncepció, amely csengésében kétértelműen következik a „harmadik világ” elnevezésből. A szerző összegzi azokat a jellemzőket, amelyek a „harmadik szocializmus” kategóriájához pozitív adalékokat nyújtanak. Eszerint a szocializmus esélyei a fejlődő országokban attól a belső nemzeti összefogástól függnek, amely nélkül az imperializmussal való szakítás feladatát végrehajtani nem lehet. A „harmadik világ” sokféleségéből következően szocializmusuk is nagyon sokféle színezetet kaphat. Végül a fejlődő országok küzdelmének sikere elválaszthatatlan a világszocializmus sikereitől. Jean-Pierre Biondi könyve sok tanulsággal járó és nem érdektelen olvasmány. Mégis hiányérzetet hagy maga után. Már címében elhárítja magától a történeti megközelítés lehetőségét, s ezáltal a fejlődő országoknak épp a történetiséggel megragadható különbségeire alig tud figyelni. Olykor zavaró a szerző publicisztikai munkásságából átszürem- kedő felszínesség is. A fejlődő országok körében született, az önerőre való támaszkodást hirdető elmélet melletti elkötelezettség, annak megfejelése egyes területeken a marxizmusból kölcsönzött tételekkel, a tőkés és a szocialista országok szerepének nyílt azonosítása, a sajátos forradalomelmélet óhatatlanul az elméleti eklekticizmus érzését kelti az olvasóban. Gazdag Ferenc 160
