Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1978 (5. évfolyam)
1978 / 3. szám - VITA - Nyilas Józzsef: A nemzetközi erőviszonyok és a világgazdasági kapcsolatok a hetvenes években
évek első felében mát az áruexport felére becsülték. A szolgáltatásokból befolyt jövedelmek sok országban elérték az áruexport értékének felét, vagy annál is többet tettek ki. Az ENSZ adatai szerint 1975-ben a szolgáltatások exportjának értéke az áruexport értékének százalékában az USA-ban 44,5%-ot, Mexikóban 81,5%-ot, Olaszországban 33,5%-ot, Ausztriában 54,7%-ot, Angliában 51,1%-ot, Svájcban 48%-ot, Norvégiában 65,9%-ot, Spanyolországban 70,5%-ot, Görögországban 62,2%-ot tett ki. A szolgáltatások magas részaránya több országban a háború után gyorsan fejlődött turizmus bevételeivel kapcsolatos, így Spanyolországban, Mexikóban, Svájcban, Ausztriában és Olaszországban. Általában azonban a szolgáltatások gyorsan növekvő részaránya a legkülönfélébb emberi tevékenységek egyre fokozódó internacionalizálódását tükrözi. A hetvenes években nyilvánvalóvá vált, hogy a tőkés gépi nagyüzemi termelés korábbi útja a TTF korában nem járható tovább. Sorra jelentek meg a Római Klub, majd az ENSZ által készített jelentések, amelyekből sok vitatható megállapítás mellett kitűnt egy fontos tény: a magánérdek korlátlan érvényesülése rablógazdálkodáshoz vezetett a természeti kincsekkel, s ez egyre jobban elszennyezte a természeti környezetet. Most bontakozik ki az a korszak, amikor a továbbfejlődés nélkülözhetetlen feltétele lesz az eddig adottnak vett, sok esetben ingyenes és korlátlanul rendelkezésre állónak vélt természeti erőforrásokkal, természeti környezettel való ésszerű gazdálkodás. Ezzel egy új, eleve nemzetközi jellegű, negyedik emberi tevékenységszektor jött létre. A társadalmi fejlődés kezdeti időszakában megjelentek az elsődleges, majd a gépi nagyüzemi termeléssel a másodlagos és ezzel párhuzamosan a harmadlagos tevékenységek. E negyedik tevékenységterülettel azonban a kör bezárul, az ember olyan kolosszális termelőerőket hozott létre, amelyek hasznosítása, további fejlődése nem képzelhető el másként, mint a bioszféra egyensúlyának, a környezet védelmének tudatos, világméretű biztosításával, természeti erőforrások ésszerű hasznosításával. A legfejlettebb tőkés országokban a környezetvédelem költségei a GNP 2—2,5%-át érik el — anélkül, hogy az eddigi erőfeszítések biztosítanák a megoldást. A Szovjetunióban e problémát korábban felismerték, mint a tőkés országokban, és 1966—1971 között megkétszerezték az e célra rendelkezésre bocsátott összegeket, amelyek 1975-ben már elérték az 1,8 milliárd rubelt, a folyó 5 éves tervben pedig 11 milliárd rubelt tesznek ki.7 A környezetvédelemmel kapcsolatos problémák előtérbe kerülése — a fejlett országok létfeltételeinek fokozódó veszélyeztetettsége — kidomborította a társadalmi érdek érvényesítésének szükségességét a tőkés társadalmakban is, méghozzá nemzetközi méretekben és hosszú távon. A nemzeti keretekre és rövid távú magánprofit-érdekekre épült állammonopolista irányítási mechanizmus lehetőségei egyre inkább szűknek bizonyulnak. A tudomány közvetlen termelőerővé válásával új, nagy fontosságú tudományos műszaki kapcsolatok bontakoztak ki az országok között a tudományos kutatások és az azokhoz kapcsolódó tevékenységek területén. A világgazdaságban korábban domináló spontán, egyedi aktusokból álló, a forgalmi szférában lebonyolódó kapcsolatok — főleg árucserék — mellett egyre inkább előtérbe kerültek az emberek személyes kapcsolatai. A világgazdasági kapcsolatok egyre több te96