Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1978 (5. évfolyam)
1978 / 1. szám - Prandler Árpád: A szovjet külpolitika alapelvei az új alkotmányban
PRANDLER ÁRPÁD A szovjet külpolitika alapelvei az új alkotmányban Nem a nemzetközi jogász elfogultsága, hanem a tények ereje késztet arra a megállapításra, hogy az új szovjet alkotmánynak a külpolitikával foglalkozó, viszonylag rövid, negyedik fejezete már eddig is jelentős nemzetközi visszhangot váltott ki, és egyike az alkotmány azon fejezeteinek, amelyek a korábbi szabályozáshoz képest a legtöbb új vonást tartalmazzák. Mint ahogyan az új alkotmány más részeinek vizsgálatát sem lehet jogdogmatikai szövegmagyarázatra szűkíteni, ugyanúgy a külpolitikával és általában a nemzetközi joggal kapcsolatos rendelkezések elemzésénél is az Októberi Forradalom óta eltelt hatvan év tapasztalataiból kell kiindulni. 1. A Nagy Októberi Szocialista Forradalom történetének ismeretében ismétlésként hat, ha a forradalom egyik legelső dokumentumára, a békedekrétumra hivatkozom, amely a nemzetközi jog történetében is fordulópontot jelentett. Mégis, kiindulási pontként alá kell húzni, hogy a békedekrétum és az azt követő külpolitikai lépések korszaknyitást jelentettek ezen a területen is. Ahogyan ezt Lenin megfogalmazta: „Az imperialista háborúk kérdése ... élet-halál kérdése az emberek tízmilliói számára .. . A mi októberi forradalmunk ebben a kérdésben is a világtörténelem új korszakát nyitotta meg.”1 Leegyszerűsítés volna azt állítani, hogy a forradalom győzelme utáni első időszakban a szovjet külpolitika határozott választ adott minden fő kérdésre. Ebben az időszakban még nem voltak meg a feltételei a külvilággal való kapcsolatok hosszú távú megtervezésének. Az alapkérdés tekintetében természetesen nem lehetett vita és ingadozás, hiszen az a forradalom és a szovjethatalom fennmaradásának, az önvédelemnek a kérdése volt az ellenséges környezetben. Ezért hangsúlyozta Lenin 1918-ban, hogy „az adott helyzetben számunkra a béke egyedüli, reális biztosítéka kizárólagosan az imperialista hatalmak szétzúzása”.2 Emellett a szovjet külpolitika céljainak és módszereinek kialakítását a húszas évek elejéig az határozta meg, hogy még tartott a forradalmi fellendülés hulláma Európában, nem lehetett kizárni a szocialista forradalom győzelmét több más országban sem. Érthető, hogy a Magyar Tanácsköztársaságnak kül3
