Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1978 (5. évfolyam)
1978 / 3. szám - Ustor Endre: Magyarország konzuli szerződései és az egyenlő elbánás
4. Mai szerződéskötési gyakorlatunk és az egyenlő elbánás Mindebből nyilvánvaló, hogy mai gyakorlatunk, amely kétoldalú konzuli szerződéseinkben nem köti ki a legnagyobb kedvezményt, az anyagi viszonosság elérésére irányul. Szerződéseinkben a felek az új konzulátusok nyitásával kapcsolatban azt rögzítik, hogy esetenként fognak megegyezni. A konzulátusok és személyzetük kiváltságait és mentességeit, a konzuli funkciókat a szerződések mindkét fél szempontjából egyenlően meghatározzák. Ilyen körülmények között elvben az a helyzet, hogy azoktól az államoktól, amelyekkel a felszabadulás után kötöttünk konzuli szerződést, nem igénylünk konzulátusaink számára más államokkal egyenlő elbánást, csak azokat a jogokat, amelyeket a kétoldalú szerződés rögzít, viszont mi sem vagyunk kötelezve ennél többre. Van-e ennek gyakorlati jelentősége? A szocialista államokkal kötött újabb konzuli szerződéseink mind a kiváltságok és mentességek, mind a funkciók vonatkozásában nagyvonalúak, az egyes tőkés államokkal kötött szerződéseink ezeket a jogokat általában szűkebben állapítják meg. A baráti szocialista országok viszonylatában tehát a legnagyobb kedvezmény kikötése nélkül is részesülünk ebben, és mi is megadjuk. Ami a többi viszonylatot illeti, ezekben elvben nincs kizárva, hogy a velünk szerződő állam más államnak a konzuli kapcsolatok egyes vonatkozásaiban több előnyt nyújt, mint hazánknak. Itt azonban figyelembe kell venni azt, hogy a konzuli kapcsolatokban az egyenlő elbánásra irányuló természetes követelmény nem annyira szoros és sürgető, mint a nemzetközi kereskedelemben20 A nemzetközi kereskedelemben azért van a legnagyobb kedvezmény elvének alapvető fontossága, mert ha ott valamelyik állam a saját piacán más államnak különös előnyt (pl. vámkedvezményt) ad, amelyet nem kell azonnal kiterjesztenie a vele egyébként kereskedelmi viszonyban álló harmadik államra, akkor ez az utóbbinak súlyos anyagi hátrányt okozhat, kivitelének versenyképességét, illetve adott esetben exportját jelentékenyen csökkentheti, vagy az illető viszonylatban megakadályozhatja. A konzuli kapcsolatokban más a helyzet. Ha a fogadó állam más állam konzuljainak a kiváltságok és mentességek vagy a konzuli funkciók végzése területén valamilyen kedvező elbánást biztosít, és ugyanazt megtagadja a küldő állam konzuljától, az ilyen eljárás lehet barátságtalan, de nem szükségszerűen jogtalan, és főleg nem okoz szükségszerűen közvetett anyagi kárt. Jogtalan az ilyen eljárás, ha szerződést sért (akár anyagi viszonosságon alapulót, akár legnagyobb kedvezményt ígérőt), illetve szerződés híján akkor, ha a fogadó állam a küldő államot (konzulátusát, a konzuli személyzetet) nem részesíti abban a minimális elbánásban, amely őt a nemzetközi jog általános szabályai szerint megilleti. Ma az a gyakorlatunk, hogy konzuli szerződéseinkben (a baráti szocialista államok gyakorlatával egyezően) nem kötjük ki az egyenlő elbánást, illetve az ezt biztosító legnagyobb kedvezményes záradékot, s ez látszólag feltűnő. Feltűnő azért, mert a nemzetközi kereskedelemben éppen a szocialista államok a legnagyobb kedvezmény elvének és 81
