Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1978 (5. évfolyam)
1978 / 3. szám - Haraszti György: A világűrjog néhány időszerű kérdéséről
felszólalt megfigyelője rá is mutatott arra, hogy a szerződés nem kötelezi államát. Véleményünk szerint az adott esetben annak sincs jelentősége, vajon részese lett-e valamely állam az 1967. évi szerződésnek, vagy sem. Amennyiben ugyanis a szerződés valamely rendelkezése azonos egy általános nemzetközi szokásjogi szabállyal, akkor természetszerűleg a szerződésben részt nem vevő államokat tartalmilag ugyanaz a köteles zettség terheli, mint a szerződő feleket. Amint a Nemzetközi Bíróság az északi-tengeri kontinentális talapzattal kapcsolatban az NSZK és Dánia, úgyszintén az NSZK és Hollandia között keletkezett viták tárgyában hozott ítéleteiben megállapította, az említett helyzet kétféle módon adódhatik. Lehetséges, hogy a nemzetközi szerződés csupán deklarálja a már kialakult szokásjogi szabályt, de előfordulhat az is, hogy a szerződéstől távol maradt államoknak a szerződés rendelkezéseinek hatására és azokkal tartalmilag megegyezően kialakuló gyakorlata általános szokásjogi szabály létrejöttét eredményezi.’ A világűr szabad használatának elvét az ENSZ Közgyűlése már jóval az alapszerződés elfogadása előtt több határozatban leszögezte, amelyek közül itt csak a legfontosabbra, az 1962 (XVIII). számú és ,,Az államoknak a világűr kutatása és használata terén végzett tevékenységét szabályozó jogelvekről szóló nyilatkozat” cimet viselő határozatra utalunk. Ez a deklarációnak nevezett és egyhangúlag elfogadott közgyűlési határozat 2. pontjában kimondja: „A világűrt és az égitesteket valamennyi állam az egyenlőség alapján és a nemzetközi joggal összhangban szabadon kutathatja és használhatja.” A deklaráció 3. pontja pedig, amelyet az 1967. évi világűrszerződés fentebb idézett rendelkezésébe szó szerint átvett, leszögezi, hogy a világűrt és az égitesteket egyetlen nemzet sem sajátíthatja ki. A határozatot az ENSZ Közgyűlése 1963. december 13-án, tehát több mint hat évvel az első szputnyik felbocsátása után fogadta el, és az már az államoknak a világűr jogi helyzetével kapcsolatos egyhangú állásfoglalását tükrözte. Ezt az állásfoglalást pedig az államoknak az az egyöntetű magatartása juttatta kifejezésre, hogy az államok minden tiltakozás nélkül tudomásul vették, miszerint a kozmikus térségnek területük felett elterülő részében más államok által felbocsátott mesterséges bolygók szabadon keringenek anélkül, hogy ehhez az ő hozzájárulásukat kikérték volna Amikor a Közgyűlés elé került a világűr kutatásával és használatával kapcsolatos kérdéseket szabályozó nemzetközi szerződés, amely az 1963. évi közgyűlési határozat idézett pontjait jelentéktelen eltérésekkel megismételte, a Közgyűlés azt 1966. december 19-én ugyancsak egyhangúlag elfogadta.10 Bízvást állíthatjuk, hogy már 1963-ban sem valamiféle udvariassági szabály tudumásulvételéről volt szó, hanem arról, hogy az államok összessége felismerte a világűr szabadságának mindnyájuk számára előnyös voltát, és már ekkor kialakult az államokban a szokásjogi szabály létrejöttéhez szükséges opinio iuris. De ha ekkor még kétségek merülhettek is fel valakiben, ezeknek az 1966. évi 2222 (XXI). számú határozat meghozatala után már semmiképpen sem lehetett helyük. Nem is jelentkezett 1976-ig komolyabb formában olyan nézet, amely kétségbe vonta volna a világűrnek res com minis jellegét, ami arra vall, hogy az államok egyetértettek a világűr jogi helyzetéről kialakult elvekben.11 Az állami szuverenitás határának a kérdése tehát nem vetődik fel azonos módon a világűrben és a tengeren. A tengeri jogban voltak ugyan egyes rendelkezések, amelyek 6o
