Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1978 (5. évfolyam)

1978 / 1. szám - Sz. Kiss Csaba: Az Ausztrál külpolitika változásának fő iránya

dekek fűzik. Az ausztrál magatartás és törekvések értelmét és jelentőségét egyre inkább az szabja meg, hogyan függnek össze Földünk legnépesebb és talán a legtöbb ellent­mondással terhes kontinensének viszonyaival, ahol a biztonság, a regionális gazdasági együttműködés, a politikai érdekek összeegyeztetésének vagy összeütközésének kér­dései jórészt megoldatlanok. Az ausztrál külpolitika hagyományos orientációi A kapitalista ausztrál gazdaság és burzsoá parlamentáris politikai rendszer az expanzív brit kapitalizmus és imperializmus szülötte. Az ország történelme különösen sok rokon vonást mutat Kanadáéval (brit bevándorlás, az őslakosság kiszorítása, a modern kapita­lista gazdaság átültetése, amely az anyaországival egyidőben jut el a monopolista fokra, a külföldi tőke hagyományosan nagy szerepe, a gyarmat kései, békés önállósulása stb.). Föderatív rendszerük is csaknem pontról pontra megegyezik — mindkettőt Westmins­terben dolgozták ki. A gazdasági szerkezet (a nyersanyagszektor és a mezőgazdasági termelés viszonylag nagy súlya) és a nemzetközi kapcsolatokban betöltött szerep hason­lóságait is gyakran összevetik, s a különbségek éppoly beszédesek. Kanada gazdaságilag, politikailag viszonylag korán a hatalmas déli szomszéd befolyása alá került; a távol eső, elszigetelt Ausztrália nem sietett elvágni a brit „köldökzsinórt”. A földrajzi helyzet elő­nyei azonban hátrányokkal is jártak, amelyek közül néhány: a viszonylagos tőkeszegény­ség, a feldolgozó ipar viszonylag alacsony versenyképessége, gyengébb termelékenysé­ge, a nyerstermékexport túlsúlya következtében nagyobb exportpiaci függés. Mind Ka­nada, mind Ausztrália imperialista szövetségeseinek támogatásával, hozzájuk fűződő szoros gazdasági, politikai, kulturális, társadalmi kapcsolatai révén imperialista érdekek hordozója, ugyanakkor vezető köreik érdekei gyakran ütköznek a vezető imperialista hatalmak érdekeivel. Mozgásszabadságuk megőrzése érdekében mindkét ország politi­kusai arra törekedtek, hogy hazájuk a híd szerepét töltse be nagyobb hatalmak, nagyobb vonzóerejű gazdasági, kulturális régiók között. Az ausztrál kapitalizmus az országhoz közel eső csendes-óceáni térségben önálló gyarmatosító szerepre, majd az idők szavára hallgatva „dekolonizációs” politikára vállalkozott. Ausztrália állami önállósága — ha inkább formai szempontokból is, mintsem lé­nyegileg — ma sem teljes. Az Ausztrál Államszövetség voltaképpen királyság, államfője az angol királynő, akit csak az 1973 októberében hozott parlamenti rendelkezés nyomán neveznek az országban „Ausztrália királynőjének”. Az ausztrálok saját nemzeti himnu­szukat 1974-ben fogadták el. II. Erzsébetet Canberrában főkormányzó, a föderáció hat államában a helyi kormány javaslatára kinevezett kormányzó képviseli. Sir John Kerr főkormányzó beavatkozását az 1975 végén kialakult belpolitikai patthelyzetbe, amikor is a képviselőháznál konzervatívabb összetételű szenátus nem volt hajlandó megszavazni a munkáspárti kormány költségvetését, s így az akcióképtelen kormányt leváltották, so­kan puccsnak bélyegezték. Gyarapodik az ország köztársasággá alakítását, a westmins- teri alkotmány idejétmúlt cikkelyeinek felülvizsgálatát követelők tábora. 52

Next

/
Oldalképek
Tartalom