Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1978 (5. évfolyam)
1978 / 2. szám - Puja Frigyes: Afrikai tapasztalatok
Természetesen a Fekete-Afrika északi részének legjelentősebb országában végbement pozitív fejlemények nem váltottak ki tetszést az imperialisták és szövetségeseik között. A külső és a belső reakció ádáz aknamunkába kezdett az új rendszer ellen. Minden eszközzel támogatják a belső ellenforradalom fegyveres fellépését, ösztönzik Etiópia egyes népcsoportjainak úgynevezett függetlenedési törekvéseit, támogatják a népi rendszer elleni külső intervenciót, katonai, politikai és gazdasági nyomást alkalmaznak. Etiópiában két föld alatti szervezet működik, amely fegyveres harcot folytat az új rendszer ellen. Az egyik szervezet, amely forradalmi és szocialista címkét aggatott magára, kiterjedt hálózatával komoly gondot okoz az új rendszernek s az joggal indított erélyes akciókat felszámolására. Az utóbbi hetekben olyan híreket kaptunk, hogy a szervezet vezetői megváltoztatják taktikájukat: abbahagyják a fegyveres harcot és igyekeznek kihasználni a legális csatornákat, beszivárogni a szervezés alatt álló marxista-leninista pártba. A másik föld alatti szervezet a császári rendszer visszaállítását tűzte célul, ami eleve kudarcra ítélt vállalkozás, az etióp nép erről hallani sem akar. Sok nehézséget okozott az új rendszernek a Szomália által kirobbantott fegyveres konfliktus. Sziad Barre Szomáliái elnök sohasem csinált titkot abból, hogy az úgynevezett Nagy-Szomália megteremtése a célja, Ogaden etiópiai tartomány, Dzsibuti és Kenya egyik tartományának bekebelezésével. Hailé Szelasszié uralma alatt — aki az imperialisták teljes támogatását élvezte — a szomáliaiak nem mertek fegyverhez nyúlni, mert tartottak a nyugati hatalmak heves reakciójától. Amikor azonban Etiópiában megdöntötték a császári rendszert, Sziad Barre elérkezettnek látta az időt területi követeléseinek érvényesítésére. Minden aggályoskodás nélkül hátba támadta az etióp forradalmat. Ezt a semmivel sem igazolható akciót azzal akarta elfogadhatóvá tenni, hogy elvitatta az új etióp rendszer haladó jellegét, s azt állította, hogy az lényegében továbbra is az imperialisták eszköze. A Szomáliái vezetés másik átlátszó érve az volt, hogy Ogadenben nem reguláris Szomáliái egységek harcolnak, hanem az ogadeni felszabadító mozgalom harcosai. Az élet mind a két állítást hamarosan megcáfolta. Tárgyilagos megfigyelők a fegyveres konfliktus kirobbanása után közvetlenül is azon a véleményen voltak, hogy a mind jobban erősödő, 28 milliós haladó Etiópiával szemben a 3 milliós Szomáliának semmiféle esélye nincs. Az imperialista hatalmak úgy tettek, mintha elleneznék Szomália agresszióját, a valóságban azonban azt jó eszköznek tartották Etiópia haladó rendszerének megdöntésére. Buzdításukra az arab reakció is mindent megtett, hogy Szomália elérje célját, s Etiópia rendszere meggyengüljön. Áramlott a pénz és a fegyver Szomáliába. Az imperialistáknak és szövetségeseiknek az jött volna a leginkább kapóra, ha a konfliktust nemzetközivé tehetik. Szüntelenül azzal ijesztgették a világot, hogy az etióp csapatok átlépik Szomália határát, erre fel kell készülni stb., miközben nagyvonalúan elfeledkeztek arról, hogy a Szomáliái fegyveres erők léptek Etiópia területére, s nem fordítva. Az etióp forradalmi hadsereg gyorsan kiheverte a Szomáliától kezdetben elszenvedett csapásokat, a szocialista országok segítségével növelte fegyveres erőinek ütőképességét, s megsemmisítő vereséget mért a Szomáliái csapatokra. Szomália kormánya kény6
