Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1978 (5. évfolyam)
1978 / 1. szám - KÖNYVEKRŐL - Schulz, Eberhard: Az Európai közösség Keleti kapcsolatai
EBERHARD SCHULZ (szerk.): Az Európai Közösség keleti kapcsolatai (Die Ostbeziehungen der Europäischen Gemeinschaft). R. Oldenbourg Verlag, München, Wien 1977. 272 1. A Német Szövetségi Köztársaságban működő Külpolitikai Társaság 1966-ban tanulmánycsoportot létesített a Kelet-Európával való kapcsolatok kutatására. Később szükségesnek látták, hogy az Európai Közösség (EK) keleti kapcsolataival hangsúlyozottan foglalkozzanak, ezért erre a célra külön munkacsoportot alapítottak. Kutatásaik eredménye ez a tanulmánykötet, amelynek megírásakor — mint az előszóban olvashatjuk — nem törekedtek egységes álláspont kialakítására. A munkacsoport igen sokoldalúan elemezte témáját, hiszen bármely országcsoport külkap- csolatai a külpolitika, a gazdaságpolitika egészével és számos részterületével közvetlenül, a belpolitikával közvetett módon összefüggnek. A kölcsönhatások bonyolultságát növeli, hogy az EK-országok integrációja nem öleli fel a tagországok külkapcsolatainak egészét. A külpolitika szférájában az EK-országai alapvetően megőrizték nemzeti hatáskörüket, a Közösségen belüli egyeztetés egyelőre részleges és időszakonkénti; a külgazdaság szférájában pedig már csak emiatt sem válhatott teljes körűvé az integráció. Ismeretes, hogy az EK, miközben kialakította egységes vámpolitikáját és — súlyos problémákkal terhes, de mégiscsak közös — agrárpolitikáját, csak részlegesen vagy egyáltalán nem integrálta a külgazdaságpolitika számos egyéb területét. Ilyen körülmények között a munkacsoport a közösségi politikát és a tagországok nemzeti politikáit egyaránt figyelembe vette. E. Schulz, a kötet szerkesztője az előszóban kifejti, hogy a munkacsoportnak egyrészt meg kellett vizsgálnia az EK-integrációs folyamatának jövőbeli lehetőségeit, másfelől tekintetbe kellett vennie a kilenc tagállam egymástól eltérő külpolitikai és ezen belül keleti politikai koncepcióit, nem kevésbé a külpolitika integrációjára vonatkozó igen különböző állásfoglalásait. S noha célnak tekintették a szocialista országokra vonatkozó közös politika tartalmi vonatkozásainak elemzését is, e kérdéskör viszonylag háttérbe szorult. A könyv első része az EK integrációjának és külső kapcsolatainak alapvető kérdéseivel, a második a külvilág változásaival, a harmadik bizonyos nemzeti sajátosságokkal, végül a negyedik az EK keleti kapcsolatainak követelményeivel és lehetőségeivel foglalkozik. Ismertetésünkben a figyelmet azokra a gondolatokra összpontosítjuk, amelyek kontinensünk két integrációjának dialógusát előbbre vihetik, s nem célunk olyan kérdések megvitatása, mint például az enyhülés eltérő értelmezése, a szocialista közösség és a Nyugat érdekeltsége a leszerelésben, a fellazítás és más hasonlók. K. Ritter az Európai Közösség és tagországai keleti kapcsolatainak előfeltételéről szóló bevezető tanulmányában a békés egymás mellett élésről vallott szocialista álláspont és az enyhülési politika nyugati megközelítéseinek eltéréseit fejtegetve hangsúlyozza, hogy — bár eltérő céloktól vezettetve — mindkét oldal igényli az enyhülés „materiali- zálódását”, más szóval az együttműködés folyamatos bővítését. Részletesen taglalja a két világrendszer közötti feloldhatatlan ellentmondásoknak lehetséges és vélt hatásait az enyhülésre, de jól látja, hogy az enyhülésnek nincs értelmes alternatívája. Az első rész H. von der Groeben A közösség kiilkapcsolatai, a statika és a dinamika köpött — visszapillantás egy résztvevő szemszögéből c. tanulmányával kezdődik. A szerző áttekinti az EK történetét a Római Szerződés előkészítésétől napjainkig. Emlékeztet a tagországok, illetőleg a különféle politikai körök ellentétes koncepcióira, például arra, hogy az NSZK-ban egyesek az integrációt a német újraegyesítés eszközének tekintették, míg a Szociáldemokrata és a Szabaddemokrata Párt már annak idején kétségbe vonta ennek realitását. Franciaország, Olaszország és a Benelux- államok alapvetően egyetértettek a gazdasági integráció gondolatával, emellett Franciaországnak — agrárexport-érdekei miatt — különösen fontos volt a mezőgazdaság bevonása. A politikai kérdésekben azonban nem jutottak közös nevezőre. Különösen Franciaor