Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1977 (4. évfolyam)
1977 / 4. szám - DOKUMENTUMOK - Az első magyar-szovjet barátsági szerződés 30. évfordulójára
10. RÉSZLET DINNYÉS LAJOS MINISZTERELNÖK ORSZÁGGYŰLÉSI BESZÉDÉBŐL 1948. március 1. . . .Most a megkötött barátsági és segélynyújtási szerződések10 biztosítanak bennünket, hogy nem fenyeget az elszigeteltségnek ez a veszélye; a nemzetközi reakcióval szemben nem állunk többé egyedül a népünk békéjéért és haladásáért folyó küzdelemben. A költségvetési vita megmutatta, hogy milyen jelentős eredményeket ért el az ország az újjáépítés terén. Nem felesleges emlékeztetni arra, Tisztelt Országgyűlés, hogy három esztendővel ezelőtt romhalmaz volt fővárosunk is, sőt nincs még három esztendeje sem annak, hogy a felszabadító szovjet hadsereg katonái az utolsó német fasisztákat és magyar zsoldosaikat elűzték hazánk földjéről. Akkor sokak előtt úgy tetszett, hogy soha többé nem lesz élet ebben az országban. Voltak kishitűek és voltak — akkoriban nem is kevesen —, akik nem is akarták a demokrácia megerősödését, és akiknek nem volt érdekük, hogy a magunk erejéből álljunk talpra . . . Tisztelt Országgyűlés! Beszédem elején külpolitikai sikereinkről, különösen legdöntőbb sikerünkről, a magyar —szovjet szerződésről már beszéltem. Nem kétséges, hogy ezek a külpolitikai sikerek a magyar demokrácia belső győzelmének eredményei. Demokratikus szomszédaink és leghatalmasabb szomszédunk, a Szovjetunió azért fordultak barátsággal Magyarország felé, azért kötöttek velünk kölcsönös segélynyújtási és kulturális szerződést, mert a magyar demokráciában megbízható és értékes szövetségest láttak. Hogy milyen sokat jelentenek nekünk ezek a szerződések, s mindenekfelett mit jelent nekünk az, hogy a Szovjetunió nem egészen három évvel a háború befejezése után, egyenrangú tárgyalófélként fogadta Moszkvában a magyar demokrácia kormányküldöttségét, hogy a legteljesebb egyenjogúság és kölcsönösség alapján szövetséget, kölcsönös segélynyújtási szerződést köt Magyarországgal: azt szinte felesleges hangsúlyozni. A magyar demokrácia eddigi sikereinek ez a szerződés a koronája, ez a szerződés a legfőbb elismerése annak, hogy jó úton járunk. A történelem minden demokratának, minden magyar becsületes embernek alapos leckét adhatott arról, hogy mennyire tisztelik az imperialisták, a támadó hatalmak a kis országok függetlenségét és szuverenitását. De ha a múlt nem tanított volna meg bennünket, hogy mint vélekednek az imperialista nagyhatalmak a kis népek szabadságáról, elég ha ma körülnézünk a világban és — mondjuk — a tragikus sorsú Görögországra gondolunk. A múltban és ma is a Szovjetunió az egyetlen nagyhatalom, amely külpolitikáját valóban a nemzetek teljes egyenjogúságára alapítja és amely valóban tiszteli és védi a kis államok függetlenségét és szuverenitását. A mai helyzet, amikor alig múlik el nap, hogy hírek ne beszélnének az imperialista hatalmak telhetetlen étvágyának újabb áldozatairól, azt parancsolta a magyar demokrácia vezetőinek, hogy sürgősen gondoskodjanak az elért eredmények kifelé való biztosításáról és az ország függetlenségének megvédéséről. S amikor Moszkvában aláírtuk a magyar—szovjet szerződést, amikor szövetségesei lettünk annak az országnak, amelynek hadserege leverte a német és a japán imperialistákat, akkor az egyáltalán elérhető legnagyobb biztosítékot szereztük meg hazánk függetlensége, népünk szabadsága számára. Tisztelt Országgyűlés! A moszkvai tárgyalások során egészen világos volt, hogy Magyar- ország azért válhatott a Szovjetunió szövetségesévé, mert a magyar nép áldozatkészen és eredményesen dolgozott az ország újjáépítésén, s még inkább azért, mert ismerik és elismerik azt a következetes és sikeres harcot, amelyet demokráciánk a reakciós erőkkel szemben folytatott. Jugoszlávia és Románia után, a Szovjetunióval kötött szövetségi szerződés azt dokumentálja, hogy immár hazánk is számottevő tagja lett annak a hatalmas békefrontnak, amely felé nem114
