Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1977 (4. évfolyam)
1977 / 4. szám - SZEMLE - Kiss J. László: RIO-jelentés a Római Klubnak: „A növekedés határai”-tól az „új nemzetközi rendszerig”
Tinbergen szerint a „változásokat törvényesítő és katalizáló pozitív jogra” van szükség, s a nyugat-európai fejlődésen alapuló jogrendszert a „világközösség jogi rendszerévé” kell átalakítani. Mivel a nemzetközi szerződések tartalma a részt vevő felek számának növekedésével mindinkább felhígult, a RIO-jelentés „keretszerződések” megkötését ajánlja a tőkés és a fejlődő ország között. A javaslatok három „csomagja” Mindazok az elméleti fejtegetések és elemzések, amelyek az „új nemzetközi rendszer” kialakításának szükségességét és struktúráját tárgyalják, a RIO-jelentés harmadik és negyedik részében konkrét akciójavaslatok formáját öltik. A tíz kiemelt probléma-területen a megfelelő ajánlások és javaslatok egyrészt az 1976 — 1985 közötti középtávú, másrészt a nyolcvanas évek közepétől az évszázad végéig terjedő hosszú távú időszakra vonatkoznak. A tíz témára vonatkozó javaslatokat a szerzők három tárgyalási „csomagban” foglalják össze. Az első „csomag”, a „világjövedelem és a gazdasági esélyek” vonatkozásában meglevő egyenlőtlenségek felszámolását célozza. A második „csomag” a „globális gazdasági rendszer” harmonikusabb növekedését, s végül a harmadik „csomag” a „globális tervezési és irányítás rendszer” kialakítását szolgálja. A tárgyalási „csomagok” több javaslatot tesznek a „hatalmi struktúra egyensúlyzavarainak megszüntetésére” és „a világgazdasági döntési folyamatok demokratizálására”. A „harmadik világ” tárgyalási pozíciójának megerősítésére Tinbergen a nyersanyag-kartellek létrehozását, a „kollektív önsegélyt” és a saját természeti erőforrások fölötti fokozott ellenőrzést javasolja. Szükségesnek tartja, hogy a „gazdag” országok 1980-ig társadalmi össztermékük mintegy 0,7 százalékát fordítsák állami fejlesztési segélyekre, a későbbiekben ezt 1 százalékra emeljék. Tinbergen javaslatokat tesz a fejlett országok nemkívánatos fogyasztási és fegyverkezési kiadásainak nemzetközi megadóztatására. A nemzetközi adóztatásból, valamint a nemzetközi produktív erőforrásokból (pl. tengerek) származó anyagi eszközöket egy „világkincstár” használná fel a fejlődő világ fejlesztési szükségleteire, az abszolút nyomorhelyzet felszámolására.9 A RIO-jelentés javaslatot tesz arra is, hogy a nemzetközi tőkés pénzügyi rendszerből iktassák ki a tartalékvalutákat és az aranyat, ezek szerepét a „különleges lehívási jogokhoz” hasonló nemzetközi tartalékvaluta venné át, amelyet jelentős mértékben a „harmadik világ” fejlesztési terveinek finanszírozására használnak fel. Az új nemzetközi tartalékvalutát olyan nemzetközi központi bank kezelné, amelyben egyetlen ország vagy országcsoport érdeke sem válhatna uralkodóvá. Számos javaslat vonatkozik a Nemzetközi Élelmiszer Hivatal létrehozására, amely a mezőgazdasági fejlesztési alapot, az élelmiszersegély intézményesítését és a világ kialakítandó gabonatartalékait igazgatná. Kereskedelmi területen a Tinbergen-jelentés az UNCTAD hatáskörének kiterjesztésével a Nemzetközi Kereskedelmi Fejlesztési Szervezet felállítását indítványozza. Szó esik olyan további nemzetközi szervezetekről, mint a Nemzetközi Iparfejlesztési Bank, az Energiakutatási Világhatóság, a tengerek kérdésével foglalkozó intézmények nemzetközi rendszere, a Leszerelési Világhatóság stb., amelyek a világgazdasági rendszer hatékony tervezésének és koordinálásának keretében működnének. Tinbergen az elkövetkezendő évtizedben az ENSZ struktúrájában is változást remél. A világszervezet nem csupán a nemzetközi politikában játszik majd jelentős szerepet, hanem döntési jogkörének kiszélesedésével és gazdasági hatalmának megnövekedésével a világ „Fejlesztési Hatóságaként” a „nemzetközi közösség” társadalmi és gazdasági ügyeit irányítja. Ennek a rendszernek a működése Tinbergen szerint az erőforrások (hatalom) átvitelét követeli meg a nemzetállamról a világszervezetre. Ám lehet-e a két világrendszer létezéséről mint korunk fő ellentmondásának forrásától eltekinteni? Hogyan képzelhető el, hogy a két világrendszer ellentmondásának meghatározó feltételei között az imperialista országok lemondanak nemzeti erőforrásaik mind nagyobb részéről a nemzetközi szervezetek javára? Tinbergen maga is érzi, hogy terve túl98
