Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1977 (4. évfolyam)

1977 / 4. szám - SZEMLE - Sólyom Sz. Ferenc: A demokratikus erők egységfrontja megalakításának néhány kérdése Japánban

majd törölték a párt programjából a „proletárdiktatúra” terminust, és a „munkásosztály hatalma” kifejezéssel helyettesítették, hogy elkerüljék a javasolt egységfrontban részt vevő pártok vádjait, miszerint a JKP „egypárti diktatúrára” törekszik.14

A problémakomplexumhoz hozzátartozik a XII. kongresszusnak az a határozata is, amely kimondja az ún. „területi kérdések” rendezésének szükségességét. A kongresszuson elfogadott, a többi párt számára tárgyalási alapként javasolt koalíciós kormányprogram első fejezetének egyik pontja szerint „a demokratikus koalíciós kormány megköti a japán—szovjet békeszerződést, és ily módon realizálja a Habomai-, a Sikotan- és a Kuril- szigetek visszaadását.14

Meg kell jegyezni, hogy a Szovjetunióval szembeni területi követelések minden párt politikai jelszavai között szerepelnek, ám a XII. kongresszust követően, különösen az 1977. évi választások idején aJKP túllépett nemcsak a saját korábbi álláspontján, de a többi párt követelésén is. Korábban a „békeszerződés keretén belüli tárgyalások útján való rendezés” jelszavát használta, s azt felcserélte az „azonnali visszaadás” jelszavával. A többi pártnak ez a „lekörözése”, mint a választási eredmények is bizonyítják, nem vezethet sikerhez.

A kérdés másik aspektusa, hogy a JKP a „területi kérdéseket” nem a monopóliumok érdekeit szolgáló kormány és az uralkodó körök politikája elleni támadásra használja fel, hanem a Szovjetunióval szemben támaszt területi követeléseket. Pedig éppen a kormányt és az LDP-t terheli a felelősség azért, hogy a szovjet—japán békeszerződés megkötésére mindmáig nem került sor.

Az 1956-os szovjet—japán nyilatkozat, amely a két ország második világháború utáni kapcsolatát rendezte, tartalmazta azt az elvet, hogy a Habomai- és a Sikotan-szigetek Japánnak történő átadását méltányossági alapon, a békeszerződés keretében a szovjet fél hajlandó megvizsgálni.16

A JKP elvi határozatai, amelyeknek konkrét céljuk volt, nem hozták meg a várt „sikert”. A választásokon elszenvedett vereséghez hozzájárult a fokozódó antikommu- nizmus, az ellenzéki pártok JKP-ellenessége is. Látván, hogy az ellenzéki pártok politikai együttműködése alapján működő egységfront nem jön létre még a szocialistákkal sem, a hetvenes évek közepétől kezdve a JKP mindinkább a társadalmi és tömegszervezetek felé fordul, és a tömegszervezetek kereteiben igyekszik a demokratikus erők akcióegységét megőrizni s lehetőleg továbbfejleszteni. A demokratikus erők egysége azonban csak olyan célkitűzések alapján valósítható meg, amelyeket a tömegek valóban magukénak éreznek, és amelyek megfelelnek a japán nép alapvető érdekeinek. 1

1 Lásd International Press Korrespondenz, 1928. 1—2. sz.

2 Vö. Fifty Years of the Communist Party of Japan. Tokió 1973. 75—87. 1.

3 Ua. 72-75.1.

4 Ua. 93-102.1.

6 G. I. Podpalova: Szocialisztyicseszkaja Partyija Japonyii 1945—1972. Moszkva 1975.19—64.1. 6 Yö. Fifty Years of the Communist Party of Japan. 102—124. 1.

90