Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1977 (4. évfolyam)

1977 / 4. szám - Balázs József: Az emberi jogok helye és szerepe az Egyesült Államok kormányzatának külpolitikájában

A követelmény, amelyet az új kormányzatnak ki kellett elégíteni, világos volt: vissza kellett adni az „amerikai nép önbizalmát” és helyre kellett állítani az Egyesült Államok megtépázott nemzetközi tekintélyét. Ennek érdekében kísérletet kell tenni a katonai erőfölény megszerzésére, azaz a „szovjet katonai erő túlsúlyára” hivatkozva fokozni kell a fegyverkezési versenyt és egyben a külső veszély hangoztatásával „egye­síteni” lehet az amerikai társadalmat. Másrészt „az amerikai nép szabadságeszményeibe vetett hit” visszaadása ürügyén az emberi jogok érvényesítésével kapcsolatos amerikai koncepciót a nemzetközi érintkezés szerves részévé kell tenni, „egy új világrendszer felépítésének” egyik pilléreként. Ez ugyancsak „egyesítő” funkciót tölthet be az Egye­sült Államok társadalmában, mivel az „új világrendszer felépítése az USA vezetése alatt menne végbe”.3 Ebben az értelmezésben az emberi jogok jelszava kétféle szükségletet is kielégít: külpolitikai vonatkozása mellett a hatalom belpolitikai céljait is szolgálja. Az emberi jogok érvényesítésének sajátos carteri értelmezése az enyhülés eddig kialakult tartalmát és formáját — a kontinuitás bizonyos elemeinek kényszerű fenntar­tása mellett — úgy akarja megváltoztatni, hogy az jobban feleljen meg az Egyesült Álla­mok politikai, katonai és gazdasági érdekeinek. Az emberi jogok problematikája nem véletlenül, hanem tudatos tervezés eredmé­nyeképpen került a Carter-kormányzat külpolitikai taktikai fegyvertárába, és szorosan összefügg a nemzetközi erőviszonyok megváltoztatására irányuló amerikai erőfeszíté­sekkel. Az emberi jogok néhány elméleti vonatkozásáról A szabadság meghatározása, érvényesülésének lehetőségei és korlátái, valamint annak kimutatása, hogy mi veszélyezteti a szabadságot, az emberiség történelmének valamennyi szakaszában az egyik legvitatottabb kérdés. Minden történelmi korszak és azon belül mindegyik társadalmi osztály vagy csoport kialakította — és általában meg is fogal­mazta vagy vallási, vagy filozófiai köntösbe burkolva — saját érdekeinek és céljainak megfelelően szabadságeszményét, és előírta az ezeknek megfelelő konkrét normákat és normatívákat az egyén számára. Ezek a szabadságeszmények és normák, valamint érvé­nyesülésük minden korban függtek a konkrét társadalmi, gazdasági és politikai \ iszo­nyoktól. Ezen belül döntően a termelőerők és a termelési viszonyok, mindenekelőtt a tulajdon- és az osztályviszonyok jellegétől. A szabadság érvényesülésének ez a meg­határozottsága nemcsak történelmileg igaz, hanem ma is, mivel még létezik az antago- nisztikus ellentmondásoktól terhes osztálytársadalom. Bármilyen emberi jog — gazda­sági, szociális, kulturális, állampolgári, individuális stb. — tényleges alapja nem a jog­rendszer, amely önmagában nem is létezhet, hanem a társadalmi rendszel, a társadalmi szabadság. A társadalmi szabadság azonban az osztálytársadalmakban csakis az osztály­érdekek „prizmáján megtörve” (Engels) jelenik meg és érvényesül. Vagyis a tárgyalt téma szempontjából fontos felhívni a figyelmet arra, hogy — ellentétben Carter értel­44

Next

/
Oldalképek
Tartalom