Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1977 (4. évfolyam)
1977 / 4. szám - Valki László: A nemzetközi jog értéktartalmáról
sok, összeütközések jöjjenek létre, hiszen minden ilyen elem létrehozása voltaképpen ugyanannak az osztálykompromisszumnak az eredménye. Ennek tulajdonítható az is, hogy a belső jogrendszereket általában a joghézagok sem jellemzik, tehát a jogalanyok magatartását — ahol kell — egységes, összefüggő, komplex normarendszer szabályozza. Ha konkrét esetekben mégis jogszabályok ütköznek össze, vagy az igazságszolgáltató szervek joghézagokat fedeznek fel, az állam jogpolitikáját irányító szervek normális körülmények között vagy lépéseket tesznek a hibákat orvosolandó jogi aktus kibocsátására, vagy a gyakorlatot alakíttatják a nekik tetsző módon. Ilyenkor természetesen a jogpolitika megint csak osztálykompromisszumok eredménye. Az osztályok közötti erőviszonyok folytonos változásai persze mindig újabb és újabb krompromisszumokat szülnek, s így a jogszabályok kibocsátása idején érvényben volt kompromisszumot már keresztezi az utóbb létrejött kompromisszum. A lényeg azonban az, hogy adott időpontban végső soron mégiscsak egyetlen kompromisszum van érvényben, és szükség esetén ehhez igazítják a korábbi jogszabályokat is. Hosszú távon és az esetek nagy számát tekintve tehát nem fordulhat elő, hogy alapvetően más értéktartalommal rendelkezzenek azok a szabályok, amelyek az izgatás törvényi tényállását körülírják, továbbá azok az utasítások, amelyek az ügyészség vádemelési gyakorlatát meghatározzák, végül pedig azok az ítéletek, amelyeket a bíróságok az izgatást megvalósító személyekkel szemben kiszabnak. Különösebb vizsgálódás nélkül is nyilvánvaló, hogy a nemzetközi jogban ez nem lehet így. A nemzetközi normarendszer ugyan éppúgy osztálykompromisszumok sorozatának eredménye, mint a belső, az előbbinél azonban természeténél fogva hiányzik a „túlsúlyos mozzanat”: a mai univerzális nemzetközi jogban nem kerülhetnek előtétbe az antagonisztikus osztályok egyikének érdekei sem. A jelenlegi nemzetközi normarendszer kizárólag a két szemben álló társadalmi rendszer uralkodó osztályainak az értékekre vonatkozó teljes és általános konszenzusán alapulhat. Ennek a konszenzusnak a létrejöttét jelentős mértékben megnehezíti, hogy az univerzális nemzetközi normarendszer nem egyszerűen két antagonisztikus osztály érdekeinek kompromisszumát, de még csak nem is két államon belül létrejött osztálykompromisszumok „kompromisszumát” fejezi ki. A két világrendszert alkotó államokon belül az egyes osztályok sajátos elkülönült „nemzeti” érdekekkel is rendelkeznek, így a jogalkotás folyamán egyidejűleg kell egyeztetni nagyszámú politikai alakzat érdekeit. A történelmi fejlődés jelenlegi állapotában ennélfogva az univerzális nemzetközi normarendszer — mint minden normarendszer — értéktartalommal bír ugyan, nincs azonban olyan normája, vagy normacsoportja, amely kifejezné akár az egyik, akár a másik alapvető (uralkodó) osztály hosszú távú, stratégiai érdekeit. Egyetlen olyan normája sincs a mai nemzetközi jognak, amelyből kiviláglana, hogy a normaalkotók külön-külön vagy együttesen mit tartanak az emberi társadalom fejlődésének irányáról. Arra nézve sem lehet következtetéseket levonni e normarendszerből, hogy az egyáltalán hogyan vi- szonylik a Peschka által idézett marxi kategóriához, a „nembeli lényeghez”, összhangban van-e tehát az emberi nem legáltalánosabb értelemben vett fejlődésével vagy „szembefut” azzal, szolgálja-e az emberi lényeg kibontakozása és realizálódása irányában fej8
