Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1977 (4. évfolyam)

1977 / 1. szám - Valki László: A „hatalmi egyensúly” elméletéről

ta, hogy „minden állam, amely azzal fenyeget, hogy erejét az uralkodó átlag fölé emeli, szinte automatikusan ki van téve minden más állam nyomásának”.10 Daughertj és Pfal%- graff szerint az automatizmus tudatos politika eredménye; a vezető politikusoknak tuda­tában kell lenniük a törvényszerűségnek, hiszen éppen az ő célirányos lépéseiken ke­resztül valósul meg.11 A két elem — az automatizmus és a tudatosság — állandóan ke­veredik a hatalmi egyensúlyról szóló művekben. A politikai vezetőknek tehát állandó éberséget kell tanúsítaniuk: kénytelenek figyelemmel kísérni minden olyan állam erejének gyarapodását, amely ellenféllé válhat. Gulick szerint nagy jelentőségű volt ebből a szempontból az állandó diplomáciai kép­viseletek létrehozása.12 A korábbi esetleges rendszertelen információforrásokat felvál­totta a külországban élő „állandó megfigyelő”, aki jóval pontosabban tájékoztatott a hatalmi egyensúly alakulása szempontjából fontos tényezőkről. Hasonló jelentőségű volt a hírszerzés módszereinek a tökéletesedése. A hatalmi egyensúly eszméjének hívei szerint a törvényszerűség semmiféle tartós szövetségi rendszer kialakulását nem teszi lehetővé. Az államok közösségének bármely tagja bármikor veszélyt jelenthet a többire nézve, barátra és ellenségre egyaránt. A ba­rátnak ilyenkor — miután ellenséggé vált — a többi veszélyeztetettel kell szövetkeznie, tekintet nélkül arra, hogy azokkal korábban milyen viszonyban volt. Közömbös, hogy egy korábbi háborúban szemben álltak-e egymással, vagy sem. Közömbös, hogy egyéb — például kereskedelmi, halászati stb. — érdekeik hogyan viszonyulnak egymáshoz. A politikai vezetésnek nem szabad szubjektív meggondolásokból, rokonszenvből vagy ellenérzésekből kiindulni. Egyetlen dolog számít: helyre kell állítania a megbomlott ha­talmi egyensúlyt, meg kell védenie magát a fenyegető hatalommal szemben. Nélkülöz­hetetlen tehát a döntéshozatal titkossága; egy állam szövetségi rendszerében az egyik pillanatról a másikra végrehajtott száznyolcvan fokos fordulatok előkészítését nem lehet nyilvánosan megvitatni, parlamenti bizottságok elé vinni, vagy hagyni, hogy a sajtó véleményt nyílvánítson róluk. Ha a szükség úgy kívánja, a vezetés nem habozhat: ha­ladéktalanul háborút kell indítania. A hatalmi egyensúly törvényének másik parancsa állítólag az volt, hogy az egyszer már megindított háborút korlátozott keretek között kell tartani. A háború fő funkciója ugyanis — az elmélet hívei szerint — mindig a hatalmi egyensúly helyreállítása, nem pe­dig az ellenfél megsemmisítése. Egy lényeges szereplő eltűnése vagy alávetése ugyanis éppúgy felborítja az egyensúlyt az adott térségben, mint a behódolás az ellenfél hege- monisztikus törekvéseinek. (Pozitív példaként szokás említeni a napóleoni háborúk utáni bécsi békét, mivel az nem iktatta ki a levert Franciaországot a nagyhatalmak so­rából, vagy Poroszország 1866-os győzelmét Ausztria felett, mivel a győztes rendkívül enyhe békefeltételekben állapodott meg Béccsel. Háborúra azonban mégilyen értelemben sem kellett mindenáron törekedni. Az elmé­let hirdetői szerint minden államnak figyelnie kellett a többi állam gazdasági-katonai erejének gyarapodását, és igyekeznie kellett, hogy ne maradjon el azoktól. Ha egyikük gyarmatokat szerzett, a többieknek is Afrika vagy Ázsia felé kellett tekinteniük. Ha egyikük kedvezőbb piacokat szerzett, a többieknek is erre kellett törekedniük. Ha egyi­43

Next

/
Oldalképek
Tartalom