Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1977 (4. évfolyam)
1977 / 1. szám - Szabó I. János: A külpolitikai prognosztika elvi kérdései
A külpolitikai prognózis elterjedésének legnagyobb akadálya nem annyira a módszertani fejletlensége, mint inkább az a szemlélet, amely az ezirányú jövőkutatást különböző okokból nem tartja relevánsnak. Igaz, az irodalomban ilyen éles megfogalmazásokat ritkán találunk. Az említett álláspont gyakran közvetve érvényesül, nem is mindig tudatosan. így például egy 1976-ban megjelent könyvben a következőket olvashatjuk: „Helytelen volna különböző tényezők funkcionálásának jelentőségét, hatásuk irányát és lehetséges politikai eredményeiket egyoldalúan értékelni. A konkrétan kialakult körülmények és azok összességének együttes hatásai dialektikusán ellentétes eredményekhez vezethetnek. A különböző jellegű tendenciákból és törekvésekből eredően irányuk a konkrét tények sokasága miatt bonyolult és változékony lesz.”6 Ebből az állításból — kissé élezve a kérdést — a külpolitikai tervezés és prognózis kilátástalanságát lehetne levezetni. Az idézet jól rávilágít a szemléleti akadályokra. Ezért első kérdésként a külpolitikai jövőkutatás lehetőségét vizsgáljuk, majd szükségességét, jellegét, alapanyagát és végül bonyolultságát. Az öt kérdéscsoport szorosan összefügg egymással. Különválasztásukat csupán tanulmányozásuk, a jobb áttekinthetőség indokolja. 1. A prognózis lehetőségei A külpolitikai prognózis nem tudomány vagy tudományág, hanem az alkalmazott tudományként felfogott külpolitika-kutatás egyik elméletileg megalapozott alrendszere. Mivel része a társadalom szellemi tevékenységének, alkalmazásának általános lehetőségei ugyanazok, mint az emberi tevékenység egyéb fajtáié. Marx így írt erről: ,,A pók a takácséhoz hasonló műveleteket végez, a méh pedig viaszsejtjeinek felépítésével nem egy emberi építőmestert megszégyenít. De a legrosszabb építőmestert már eleve a legjobb méh fölé helyezi az, hogy a sejtet a fejében már felépítette, mielőtt viaszból megépítené. A munkafolyamat végén olyan eredmény jön létre, amely megkezdésekor a munkás elképzelésében, tehát eszmeileg már megvolt.”7 Ez az emberi képesség természetesen érvényesül a társadalomtudományokban, ezen belül a külpolitikában is. Marx és Engels a prognózis fogalmait nem használta, de kétségtelen, hogy a Kommunista Kiáltvány8, A tőke, A szocializmus fejlődése az utópiától a tudományig stb. a helyes előrelátás példát teremtő mesterművei. A jövőkutatás kifejezést Lenin sem használta, művei mégis számtalan prognózist tartalmaznak. Vegyük például a szocializmus egy országban való győzelmének kérdését. Lenin az erre vonatkozó korszakalkotó megállapítását több mint két évvel az Októberi Szocialista Forradalom előtt, 1915 augusztusában vetette papírra9. A békés egymás mellett élés Lenin által kidolgozott elveinek kapitalista részről történő elismeréséhez — ha nem is maradéktalan megvalósításához — ötven évre volt szükség. A lenini prognózis ötven év után kezd a nemzetközi kapcsolatok általánosan elismert normájává válni.10 A példákat tovább lehetne sorolni. A lényeg az, hogy a klasszikusok tudományos világnézetük alapján, a történelmi fejlődés dialektikus szemléletével jutottak el következtetéseikre. A marxizmus—leninizmus mint a leghaladóbb társadalmi erők világnézete kizárja a 28
