Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1976 (3. évfolyam)
1976 / 1. szám - Kulcsár Péter: A helsinki záróokmány és a nemzetközi kapcsolatok normái
Nyilván a helsinki dokumentumoknak a szerződésekhez való fenti hasonlósága indokolta, hogy a szöveg néhány ponton explicit megkülönböztetést tegyen és korlátosa az okmány erejét. A nemzetközi kötelezettségek jóhiszemű teljesítéséről szóló alapelv kifejtése során például a záróokmány említi általában a nemzetközi jogi kötelezettségeket, és külön a záróokmányból fakadókat: „Az államok alkalmazkodnak a nemzetközi jogból eredő jogi kötelezettségeikhez, ezenkívül kellőképpen figyelembe veszik és végrehajtják az Európai Biztonsági és Együttműködési Értekezlet záróokmányának rendelkezéseit”. Ezzel összefüggésben egy későbbi bekezdés megállapítja: a Nyilatkozat nem érinti fennálló jogaikat és kötelezettségeiket, sem a nemzetközi joggal összhangban kötött szerződéseiket. A befejező rész pedig felkéri a finn kormányt, hogy továbbítsa az ENSZ főtitkárához a záróokmányt, s azt a tagállamok közt az ENSZ hivatalos dokumentumaként terjesszék. Mindamellett hozzáteszi: az okmányt nem jegyeztetik be az ENSZ titkárságánál, mint általában a nemzetközi szerződéseket. Ezek a szövegbeli kikötések szintén az aláíró államok olyan szándékára vallanak, hogy nem akartak jogi erejű szerződést kötni, bár ezt a dokumentum nem fogalmazza meg ilyen egyértelműen. Az ENSZ- beli regisztrálás elmaradása például még nem zárja ki, hogy valamely megállapodás szerződés lehessen, csupán azt, hogy az ENSZ fórumain mint szerződésre hivatkozhassanak rá. (A helsinki dokumentumra való ENSZ-beli hivatkozást ugyanakkor az aláírók nem zárják ki, sőt bátorítják is azáltal, hogy ott hivatalos okmányként körözik.) Mi tehát a döntő a nemzetközi jogi szerződés létrejötte szempontjából? A nemzetközi jogi irodalom többnyire egyetért abban — s ez viszont már döntő a helsinki okmány jellegének meghatározásában —, hogy nemzetközi jogi szerződés létrejöttéhez két alapvető feltétel szükséges. Az egyik az államok közt létrejött önkéntes akarat-megegyezés a megállapodás tartalmában, a másik az a szándékuk, hogy megegyezésük kifejezetten jogi norma, jogi kötelezettség létrehozására irányulj on.11 A szerződésekről szóló 1969-es bécsi egyezmény például részletesen kifejti: az államoknak kifejezésre kell juttatniuk a szerződésben vagy azon kívül, hogy jogi kötelezettséget vállalnak. Ha tehát ez hiányzik, jogi értelemben vett szerződéses kötelezettségről nem beszélhetünk. A nemzetközi élet normáinak világa azonban korántsem valamiféle mozdulatlan világ. Az idők folyamán gazdagodik, átalakul. A nemzetközi jog normái közé nemcsak a szerződések tartoznak. Mi több: a nemzetközi jog nem az egyetlen magatartási szabály, amely az államok közti kapcsolatokat a nemzetközi életben rendezi. Természetesen okkal tartják a nemzetközi élet legerősebb, legtekintélyesebb szabályainak ma is a jogi megegyezéseket: ezeknek meghatározott, évszázadok folyamán kialakult szabályrendszere, szankciórendszere és — ami szintén nem lebecsülendő — ezekkel foglalkozó tudománya van. A nemzetközi jognak a szerződések mellett másik alapvető forrása a szokásjog. A szokásjog, amelynek szerepéről a helsinki dokumentummal kapcsolatban még szólunk, a gyakorlat alakításával teremt — külön szerződés nélkül is — jogi szabályt az államok között. A nemzetközi jog fontos szabályai továbbá a nemzetközi jogi alapelvek. III. Az az általános értékelés, hogy a helsinki dokumentum elsősorban politikai és erkölcsi norma, politikai és erkölcsi kötelezettségvállalás, ráirányítja a figyelmet a nemzetközi élet ilyenfajta normáira, azoknak egymáshoz és a jogi normákhoz való viszonyára. Ma még nem mindenki előtt világos, hogy a nemzetközi életben nem csupán jogi, hanem erkölcsi és politikai normák is vannak, s azok — különösen az enyhülés korszakában, de máskor is — roppant fontosak. A politikai jelenségekkel foglalkozó politikatudomány fejlődésé* 8
