Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1976 (3. évfolyam)
1976 / 1. szám - SZEMLE - Madari Dániel: Az NSZK ellenzéki pártjainak (CDU, CSU) külpolitikai nézetei és tervei
— éppen ezért az NSZK jól hasznosíthatja a maga számára az Egyesült Államok tapasztalatait, gazdagíthatja saját fejlődését, továbbá: „Ezekből a tapasztalatokból hasznos, újabb kezdeményezéseket és ösztönzést nyerhet, és ezeket oly módon viheti be az európai integrációba, hogy elkerülje azt az ellenállást, amely különben az amerikai fejlődési tendenciák átvételével szemben képződhet”.6 Biedenkopf tehát az NSZK-nak nyíltan azt a szerepet szánja, hogy az Egyesült Államok „trójai falova” legyen a nyugat-európai integrációban. b) Carstens a nyugat-európai integrációról szólvakét országról beszélt hangsúlyosan a mannheimi kongresszuson elmondott beszédében: Franciaországról és Spanyolországról. Utalt Franciaországban tett látogatására, a köztársasági elnökkel és a miniszterelnökkel folytatott megbeszéléseire, majd kifejezte meggyőződését: „ha mi, a CDU/CSU ezeket a kontaktusokat kiépítjük, az nemcsak országaink kölcsönös hasznára szolgál, hanem abból a szabad, nem szocialista Európáért folytatott harc nélkülözhetetlen közössége is kinőhet”.7 Ez az álláspont a programokban is tükröződik. Spanyolországról — még Ford és Kissinger hasonló nyilatkozatai előtt — a következőket jelentette ki: „Ügy gondolom, nem kellene attól félnünk, hogy a NATO-val történő együttműködésbe bevonjuk azokat az országokat, amelyek készek a nyugati pozíciók támogatására. Ezt Spanyolországra is értem. Ez nem jelenti azt, hogy bármiféle módon azonosítom magam a jelenlegi spanyol rendszerrel. Spanyolország valamilyen formában történő társulása a NATO-val még azt is elősegíthetné, hogy az ott nyilvánvalóan szükséges belső átállás súlyos megrázkódtatás nélkül történjék. Ez olyan cél, amely az összes nyugat-európai állam általános érdekében állna. . . Az az álláspont, amelyet valamennyi nyugat-európai állam szocialistái — beleértve az SPD-t is — tanúsítanak, ha Spanyolországról van szó, csak hisztérikusnak minősíthető. Ezen álláspontnak semmi köze Európa érdekeinek helyes érzékeléséhez.”8 d) Alfred Dregger az európai integráció katonai vonatkozásaival foglalkozik. „Ma csak sajnálni tudom, hogy a háború utáni kereszténydemokraták — Adenauer, Schumann és De Gasperi — terve az Európai Védelmi Közösség és az Európai Szövetségi Állam létrehozására a nacionalizmus miatt, főleg a szocialisták ellenállásán — bár de Gaulle is felelős — megrekedt. Sok szocialistáén mindenesetre.” (Spaak belga szocialista vezető támogatta.) „Ez az eszme a legmodernebb volt, és sürgősen fel kell újítani.” Ha az Európai Szövetségi Állam létrejönne, az magától értetődően valamennyi fegyverrel rendelkezne, akárcsak a többi világhatalmak. Erre jó alap Anglia és Francia- ország nemzeti elrettentő nukleáris ereje. Afranciák ez időszerint azt hangsúlyozzák,hogy atomerejük kizárólag Franciaország védelmét szolgálja. A célpontok tervezésében semmiféle összehangolás nincs Franciaország és a többi NATO-ország között, különösen nincs az NSZK-val,bár ez minket rendkívüli módon érdekelne. Én tehát sürgősen szükségesnek tartom, hogy felvegyük a kapcsolatot a francia kormánnyal és tisztázzuk, hogyan lehet a francia elrettentő atomerőt egész Európa számára rendelkezésre bocsátani.”9 (Mint ismeretes, a francia atomtüzérség nem tud átlőni az NSZK területén, amíg az ágyúk francia területen vannak.) e) Végül két Strauss-megnyilatkozás az európai integrációról: 76
