Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1976 (3. évfolyam)
1976 / 3. szám - KÖNYVEKRŐL - Philip Connelly - Robert Perlman: A szűkösség politikája. Nyersanyag-konfliktusok a nemzetközi kapcsolatokban
vekvő politikai és gazdasági nyomásokkal szemben, másrészt lehetőséget ad számukra, hogy nemzetközi gazdasági és külpolitikai pozíciójukat megerősítsék. Végül vannak olyan fejlődő országok, mint például India, amelyek nem rendelkeznek megfelelő nyersanyagbázissal szükségleteik kielégítéséhez, s ezért jelentős importra szorulnak. A szerzők szerint a politikai elemzés számára új dimenziót kínál az említett négy országcsoport interakcióinak szisztematikus vizsgálata, bár ők maguk nem vállalkoztak erre. A világ távlati nyersanyagproblémáival ma már nem lehet foglalkozni anélkül, hogy a kutató ne tisztázná viszonyát a Római Klub nagy feltűnést keltő tanulmányához, A növekedés határaihoz. A szerzők helyesen mutatnak rá, hogy a „nyersanyagkihívás” nem annyira a gazdasági növekedéssel és a készletek kimerülésével függ össze, mint inkább az országok közötti kapcsolatok módosulásával. Ezért a nyersanyagkérdés nem oldható meg csupán a fogyasztás korlátozásával. A Római Klub tanulmányával szemben hangsúlyozzák, hogy a természeti erőforrások bőségével kapcsolatban optimisták lehetünk, mivel a műszaki fejlődés megoldja majd a kutatás, a feltárás, a helyettesítés és a káros környezeti hatások mai problémáit. Ha azonban a kitermelő ipar műszaki fejlődése nem elég gyors, számolni kell a nyersanyagok előállítási költségének mérsékelten emelkedő irányzatával. Az energiahordozók, pontosabban a szénhidrogének vonatkozásában a szerzők kevésbé optimisták, de nem jellemző rájuk a malthusiánus „szűkösségi” borúlátás sem. Ebből a felfogásukból adódóan a gazdasági növekedést, pontosabban annak korlátozását és a készletek kérdését másodrendűnek tekintik. A fő probléma szerintük az erőforrásoknak az országok közötti egyenlőtlen megoszlása, ami elsődlegesen nemzetközi politikai kérdés. Az alapvető feladat az exportáló és importáló országok közötti szilárd, kölcsönösen előnyös kapcsolatok megteremtése, s ezt — eléggé egyoldalúan és leegyszerűsítve — elsősorban politikai természetű feladatnak tekintik. A nyersanyag- és energiaválság tetőpontján sokan találgatták, hogy a válság következtében számolni kell-e a hatalmi viszonyoknak a nyersanyag- és olajexportáló országok, ezen belül a harmadik világ egyes országcsoportjai javára történő radikális megváltozásával. Egyesek úgy vélték, hogy beköszönt a nyersanyagtermelő országok dominanciájának hosszú korszaka, ami hatalompolitikai következményeket is von majd maga után. Az olaj politikai fegyverként való alkalmazása és a nemzetközi nyersanyagellátási rendszerben megfigyelhető más politizálódási tendenciák (például a chilei junta fenyegetőzése 1974-ben, hogy korlátozza vagy megszünteti az Angliába irányuló rézszállításokat az új munkáspárti kormány juntát bíráló magatartása miatt) részben alátámasztják ezt a feltevést. A változás jelentőségét azonban hiba volna túlértékelni. Egyet lehet érteni a szerzőkkel abban, hogy „az úgynevezett nyersanyagválság nagyon kis hatással lesz a gazdaságok közötti erőviszonyokra, mivel az átmeneti jelenség” (46. 1.) Csupán néhány OPEC-ország a kivétel, amely sikeresen használta ki az olaj stratégiai fontosságát és teremtett magának, legalábbis középtávon, kedvező növekedési kilátásokat. Ennek ellenére természetesen nem zárható ki, hogy időről időre egyes országok vagy országcsoportok politikai célból a jövőben nyersanyagellátási korlátozásokhoz folyamodnak. A nyersanyagexportáló fejlődő országok várható fellépéseinek értékeléséhez elengedhetetlen annak vizsgálata, hogy az OPEC-kartell látványos sikere milyen „demonstrációs hatást” fejt ki a harmadik világ más nyersanyagtermelőinek körében. A nemzetközi kitermelő iparra történelmileg jellemzők az olyan társulások (kartellek), illetve egyezmények, amelyekben csak a termelők vettek részt, de az olyanok is, amelyekhez a fogyasztók szintén csatlakoztak. Ezek feladata egyes nyersanyagok piacának szabályozása volt az árak alakítása, a termelés volumene vagy mindkettő tekintetében. Hasonló céllal jöttek létre a fejlődő országok kormányai közötti termelői csoportosulások is. Bár eddig csak az olajterűi
