Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1976 (3. évfolyam)
1976 / 3. szám - SZEMLE - Nyerges János: A IV. UNCTAD néhány politikai tanulsága
tulajdonítottak, abból a felismerésből kiindulva, hogy a fejlesztés kérdése jelenleg a nemzetközi politika, az államok közti kapcsolatok gyújtópontjában áll, s az égető gazdasági gondok megoldásával összefüggő minden lépés azonnal visszahat a nemzetközi politikai kapcsolatokra. A konferencia tárgyaló jellegűvé tételét követelte az UNCTAD-dal párhuzamosan működő párizsi „nemzetközi gazdasági együttműködési konferencia”, az ún. Észak—Dél dialógus. A hetvenhetek csoportjának legtöbb tagja, különösen azok, akik nem vesznek részt a párizsi konferencián, tisztában vannak vele, hogy a nem univerzális, nem reprezentatív párizsi fórum veszélyezteti a fejlődő országok amúgy is gyengébb tárgyaló pozícióit. A párizsi konferencia összetétele és a 19 résztvevő magatartása is azt bizonyítja, hogy a gyengébb helyzetben levő országok félelme nem alaptalan. Az OECD-ben tömörült 24 fejlett tőkés országot 7 ország és az EGK Bizottsága képviseli, az OPEC 11 országából 8 vesz részt a párizsi konferencián, a nem kőolajtermelő 97 fejlődő országot csupán hárman képviselik. Ismeretes az is, hogy az OPEC-országok többsége hajlik arra, hogy nem lebecsülendő gazdasági, tárgyalási pozíciót inkább Párizsban érvényesítse, mintsem az UNCTAD-ban. A hetvenhetek csoportja éppen ezért hangsúlyozta: az UNCTAD IV. ülésszaka szorosan összefügg a párizsi tárgyalásokkal, és ha Nairobiban nem sikerülne eredményt elérni, ez hátráltatná a párizsi tárgyalásokat. Hasonló értelemben nyilatkozott az OPEC néhány országa is. A párizsi értekezlet sorsának összekapcsolása a IV. UNCTAD eredményeivel hasznosnak ígérkezett a fejlődő országok számára, mivel a párizsi értekezlet sikere elsősorban a fejlett tőkés világ érdeke. A fejlődő országok közös platformja, a manilai deklaráció és program gazdasági és politikai követeléseket egyaránt tartalmaz. A politikai követelések közül ki kell emelni, hogy a nyilatkozat elítél minden olyan diszkriminációt, gazdasági zsarolást, amelyet a fejlett országok alkalmazhatnak a fejlődő országok ellen. Politikai jellegű az a követelés is, hogy a multinacionális vállalatok alkalmazkodjanak a fejlődő országok célkitűzéseihez, és ismerjék el a fejlődő országok jogát tevékenységük szabályozására. A manilai akcióprogram több mint negyven oldalon részletezi azokat az intézkedéseket, amelyeket elsősorban a fejlett országoknak kellene tenniük azért, hogy az „új nemzetközi gazdasági rend” valósággá váljon. Foglalkozik a nyersanyagkereskedelem, a kész- és félkésztermékek nemzetközi kereskedelme, a GATT keretében folyó körtárgyalások, a nemzetközi pénzügyi rendszer reformja, a technológia-átadás, a legkevésbé fejlett országok, a fejlődő országok egymás közti kereskedelme, a különböző gazdasági és társadalmi rendszerű országok közti kereskedelem és az UNCTAD szervezeti reformja kérdéseivel. Természetesen nem lehetett elvárni, hogy a fejlődők csoportja minden egyes követelést egyforma erővel és energiával tud majd képviselni. Bár a konferencia kezdetén a tárgyalási pozíciók igen merevek voltak, a kompromisszum lehetőségét nem lehetett kizárni. A széles fronton való együttes előnyomulás próbára tette volna a hetvenhetek egységét is, ezért már a konferencia elején különleges hangsúlyt kapott az akcióprogramnak az a pontja, amelyet a fejlődők a helyzet kulcsaként értékelnek és amelynek tudatosan szimbolikus, politikai mozgósító szerepet szántak, az ún. integrált nyersanyagprogram és az ahhoz szorosan kapcsolódó közös pénzügyi alap megteremtésének kérdése. Az integrált program néhány kiválasztott nyers- és alapanyagra vonatkozó külön-külön, 96
