Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1976 (3. évfolyam)

1976 / 3. szám - Balázs József: A nemzetközi enyhülés néhány ideológiai kérdése Helsinki után

hogy a tőkés osztálytól kikényszerített jogok kedvező feltételeket jelentenek az osztályharcban a dolgozó tömegek számára is. Ám az ügyrendi, eljárási, kormányzástechnikai tényezőket — tehát a politikai rendszer formai elemeit — mérhetetlenül eltúlzó polgári értelmezéseket a társadalom szabadságának tényleges mértékével nem lehet azonosítani. A polgári demokrácia még sehol sem tette uralkodóvá a népet, nem vette el a tőkésektől a tényleges hatalmat, még a legélesebb pártversengések közepette sem. Ezzel szemben a szocialista társadalom az, amely — a világtörténelemben először — „a demokráciát igazi értelmezésben véve megvalósította, a népet tényleges hatalomhoz juttatta”.18

A másik érv, mellyel a politikai pluralizmust megpróbálják a szocializmus számára is szükséges fejlődési állomásként beállítani, a szocializmus „nemzeti modelljeinek” kialakulását hirdeti. E szerint a koncepció szerint minden szocialista társadalom struktúrájában uralkodóvá válnak a sajátos nemzeti jellegből fakadó elemek, s ez elvezethet a külső szövetségi státus evolúciós felbomlásához, széteséséhez. Ennek pedig már komoly hatása lehet a nemzetközi erőviszonyok megváltozására. A szocializmus azonban egyszerre nemzeti és nemzetközi jelenség. A nemzeti keretek között épülő szocialista társadalom egyszerre valósítja meg a különböző nemzeti sajátosságok és a nemzetközi — általános érvényű — törvényszerűségek dialektikus összhangját. Ennek következtében egyszerre hordozója a különbségnek és az azonosságnak, a kettő egységét képviseli. A mai világ- helyzetben a szocialista építés ügye — amely az adott országon belül nemzeti ügy — valamennyi országban az összes forradalmi erők közös ügye is. Értelmetlen és tartalmatlan tehát a „nemzeti” és a „szovjet modell” ellenséges szembeállítása, ez a törekvés csak a szocialista közösség gyengítését szolgálja. A politikai pluralizmus polgári elve és gyakorlata nem alkalmazható a szocializmus építésének úgynevezett nemzeti modelljeire sem. Helsinki után lábra kapott a nyugati politológusok körében annak hangoztatása, hogy „ellentét van az SZKP és a többi szocialista ország kommunista és munkáspártjai között”. Ezt a jelenséget is az enyhüléssel hozták összefüggésbe, és Helsinki után ettől „sokat vártak”. Az SZKP XXV. kongresszusa ebben a kérdésben is állást foglalt: „Mint ismeretes, egyes pártok számos kérdésben külön nézeteket vallanak, de az általános irányzat kétségkívül a szocialista országok összeforrottságának erősödése.”17

Helsinki után természetesen sok egyéb ideológiai kérdés is felmerült és fel fog még merülni a két rendszer viszonyában, melyet az enyhülés, az együttműködés és a harc dialektikája jellemez. Ez objektív jelenség, a kor ellentmondásainak tükröződése. A két ideológia konfrontációja elkerülhetetlen.

75