Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1976 (3. évfolyam)
1976 / 3. szám - Balázs József: A nemzetközi enyhülés néhány ideológiai kérdése Helsinki után
ennek ellensúlyozására még mindig akadályozzák a ciprusi probléma megoldását, amely veszélyes feszültséggóc Európában. Az enyhülést tehát olyan harcnak kell felfognunk, amely hosszan tart és sok, bonyolult ellentmondást hordoz. „A tanácskozás eredményei sok tekintetben jövőbemutatóak. Kijelölték a békés egymás mellett élés távlatait sok területen: a gazdaságban, a tudományban, a technikában, a kultúrában és az információban, valamint az emberek közötti kapcsolatok fejlesztésében. Meghatároztak bizonyos egyéb intézkedéseket is az államok közötti bizalom erősítésére, egyebek között katonai vonatkozásban. A legfontosabb most a Helsinkiben egybehangolt összes elvnek és megegyezéseknek gyakorlati megvalósítása.”7 Az érdekazonosság tartalma az enyhülési folyamatban Az enyhülés az elmúlt évek alatt többértelmű fogalommá vált. Funkcionális oldalról nézve — mivel a hidegháborút felváltó periódust jelöljük vele — a legtöbben a feszültség oldódásaként fogják fel, amiben van is igazság. De a szocialista országok felfogása szerint az enyhülés ennél jóval több, vagy legalábbis többé kell válnia. Az enyhülés a békés egymás mellett élés elvének gyakorlati alkalmazása során létrejövő új nemzetközi viszony, amelyben a szükségszerűen felmerülő érdekellentéteket az államok nem a „hagyományos” eszközzel, erőszakkal és az erőszakkal való fenyegetéssel oldják meg, hanem új normákat alakítanak ki. Ebből következik, hogy az enyhülés belső, tartalmi meghatározottsága a kor alapvető ellentmondásának logikájára épül, attól nem választható el. Mivel a kapitalizmusból a szocializmusba való átmenet történelmi folyamat, mivel a háború és a béke erői közötti harc ugyancsak folyamat, következésképpen az enyhülés, amely a kor fő folyamatainak egyik megjelenési formája, csak tendencia jellegű folyamatként érvényesülhet, tehát harc révén realizálódhat. Az enyhülésért folytatott harc azt is jelenti, hogy ennek a folyamatnak az érvényesüléséhez nem egyforma és azonos érdekek fűződnek, továbbá, hogy az érdekek felismerése időbelileg eltér. A szocializmus érdekei a jelent és a jövőt illetően objektíve egybeesnek az emberiség egyetemes érdekeivel, a kapitalizmus érdekei viszont nem, a tőkés köröket tehát rá kell kényszeríteni az enyhülésre. A kapitalizmus már sem katonailag, sem gazdasági vagy más eszközökkel nem képes a szocializmust kiiktatni a történelemből, kénytelen együttélni vele, ami az alapvető tőkés érdekeket tekintve kényszerből vállalt kompromisszum. A szocializmus sem képes arra, hogy a vele szemben a történelmi múltat képviselő kapitalizmust egyetlen nagy világforradalmi támadással elsöpörje. A fordulat az egyes tőkés országokban más-más időpontban történik, az adott ország belső forradalmi erői fejlődésének eredményeként. Hivatalos nyugati állásfoglalások az enyhülés lényegét gyakran abban jelölik meg, hogy a két nagyhatalom közötti nukleáris összecsapás közvetlen veszélye nem áll fenn. Ez nagyon fontos eleme az enyhülésnek, de nem minden. Más nyugati politikusok és politológusok az enyhülés következő modelljét állítják fel: enyhülés—együttműködés— szövetség. A feszültség enyhülése és az államok közötti sokoldalú együttműködés fej69
