Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1976 (3. évfolyam)
1976 / 3. szám - Kiss J. László: Az első államközi megállapodástól a diplomáciai kapcsolatok felvételéig. A magyar-NSZK kapcsolatok egy évtizede (1963-1973)
dezéséig, kiszabadul külpolitikai elszigeteltségéből, „perifériából centrummá” válhat, és az európai status quo elismerése nélkül eljut az „újraegyesítésig”. Végső soron mint minden nyugatnémet törekvés, a schröderi külpolitika is azt tűzte ki célul, hogy az NSZK politikai és gazdasági súlyát és nemzetközi játékterét megnövelje; gazdasági hatalma mellé megfelelő politikai státust biztosítson. 2. „Kis lépések” a mag)ar—nyugatnémet kapcsolatokban: megállapodás a hosszú lejáratú keereskedelmi és fizetési forgalomról A magyar—nyugatnémet kapcsolatokban — hasonlóan a többi kelet-európai szocialista országhoz — a gazdasági kapcsolatok alkották a legrégebbi érintkezési területet. A magyar—NSZK kereskedelmi kapcsolatok korábbiak voltak az NSZK állami léténél is. Az olcsó szállítási lehetőségek (vízi út), a kedvező piaci viszonyok, a németre épülő magyar szabványrendszer, a magyar műszaki kultúra és az értelmiség történelmi tradíciói egyaránt olyan tényezők voltak, amelyek kedvező pozíciót biztosítottak a magyar— nyugatnémet kereskedelmi kapcsolatok fejlődéséhez. A kétoldalú kereskedelmi forgalom a Szövetséges Megszálló Hatalmakkal kötött alapszerződés szerint és az 1948. augusztus 28-án aláírt árucsere-forgalmi jegyzőkönyv, az 1959. december 17-én Budapesten elfogadott vegyesbizottsági jegyzőkönyv, valamint az 1961. évi Bonnban aláírt, magyar kontingens-emeléseket tartalmazó jegyzőkönyv és az ezekhez tartozó árulisták és levélváltások alapján bonyolódott. A jegyzőkönyv, a levélváltások és árulisták — Nyugat- Berlinre való utalás nélkül — 1963. december 31-ig voltak érvényben. A kezdeti fellendülés után az éves árucsere-forgalmi megállapodások rendszere mindinkább korlátozólag hatott a kereskedelmi kapcsolatok fejlődésére. Mivel a kölcsönös szállításokat az évről évre meghatározott kontingensek szabályozták, hiányzott a tartós üzleti kapcsolatoknál elengedhetetlen hosszú távú piaci biztonság. Az éves kontingensek rendszere az NSZK számára lehetőséget adott arra, hogy megakadályozza a magyar ipari termékek nyugatnémet piacokra való bejutását. A Közös Piac létrejötte is — amely elsősorban a magyar mezőgazdasági szállításokat érintette érzékenyen — azt bizonyította, hogy a magyar export fokozására az adott struktúra mellett nincs lehetőség. Ennek megfelelően a magyar fél az export színvonalára csökkentette az NSZK-beli vásárlásainak volumenét: a magyar—nyugatnémet árucsere-forgalomban jelentős megtorpanás következett be. Kedvező változást a két ország kereskedelmi forgalmában csak az 1963. évi kereskedelmi megállapodás jelentett. Az első magyar—nyugatnémet államközi megállapodás létrejöttét azonban bonyolult tárgyalások előzték meg. A magyar részről kezdeményezett 1963. májusi tárgyalásokon a hosszú lejáratú kereskedelmi megállapodás ügyét a magyar fél a kereskedelmi képviseletek kölcsönös felállításával kapcsolta össze. Az NSZK ugyanakkor arra törekedett, hogy a szocialista országokkal kötött kereskedelmi megállapodásoknak területi érvényességét Nyugat-Berlinre is kiterjessze, és alátámassza azt a jogtalan igényét, hogy Nyugat-Berlin a Szövetségi Köztársaság része. Hosszú tárgyalások után végül is 1963. november 10-én aláírták a két ország közötti első kormányközi megállapodást a hosszú lejáratú kereskedelmi és fizetési forgalomról, 42
