Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1976 (3. évfolyam)
1976 / 3. szám - Kádár Béla: Dél-Európa nemzetközi szerepének változása
sőt társadalmi válság elfojtására a hagyományos ellenforradalom nem volt elegendő. Az amúgy sem túl erős finánctőkés-nagybirtokos hatalmi koalíció szükségszerűen új eszközökhöz folyamodott, társadalmi bázisát új, kispolgári, hivatalnoki, valamint a polgárháborúk következtében még inkább felduzzadt katonai rétegekkel igyekezett szélesíteni. A totális diktatúrák célkitűzései, társadalmi bázisuk szélesedése együtt járt a végrehajtó hatalom súlyának növekedésével, az állami beavatkozás kiterebélyesedésével. A végrehajtó hatalom megerősödéséből hasznot húzó hivatalnoki-katonai réteg, saját érdemeit követve, olykor fellépett a nagytőkével és a nagybirtokkal szemben. A hagyományos uralkodó osztályok kényszerűen tudomásul vették, hogy a tartós társadalmi válsághelyzetben az alapvető osztályérdekeket csak az erőszakszervezeteket kézben tartó rétegek segítségével tudják védelmezni. A dél-európai növekedés gyorsulásának tényezői között így szerepet játszotta hatalmi struktúrák módosulása, a történelmi fejlődés intézményes örökségére részben rárakódó, de a gazdasági fejlődésben érdekelt, szélesebb társadalmi bázissal rendelkező központosított erőszakszervezet. A dél-európai társadalmi-politikai fejlődésre jellemző a tulajdon és a hatalom összefonódó struktúrája. A kistulajdon viszonylag széles körben fennmaradt nemcsak a mezőgazdaságban, hanem az iparban és az elmúlt negyedszázadban gyorsan bővülő szolgáltató szektorban is. A fejlett tőkés országok többségében az állami gazdaságpolitika többnyire erőlteü a koncentrációt a versenyképesség fokozása érdekében. A politikai labilitás miatt mind az olasz uralkodó osztály, mind a veszélyeztetett fasiszta rendszerek a középrétegek erősítésére, a kistulajdon fenntartására törekedtek. A centralizált hatalmi rendszerek politikai tömegbázisa nem kis részben a kistulajdonosi réteg. A tulajdonviszonyok konzerválódásában szerepet játszott a tőkeimport alacsonyabb szintje is. A fejlődő országokban vagy akár a század eleji Közép- és Kelet-Európábán a külföldi tőke tömeges mérvű behatolása lényeges szerepet játszott a tulajdon koncentrálódásában, a kistulajdon elsorvasztásában. Az elszigeteltség, illetve a külföldi tőkére gyakorolt kisebb vonzerő következtében Dél-Európában e folyamat csak kisebb méretekben bontakozott ki, s a külföldi tőke többnyire a kisüzem számára versenyt nem jelentő, új technikát alkalmazó ágazatokba irányult. A dél-európai fejlődéstörténeti folyamat nemcsak a keleti formáció elemeit, majd a feudális maradványokat olvasztotta magába, hanem a tőkés fejlődés kezdetlegesebb formáit sem küszöbölte ki annyira, mint amennyire az a fejlődés hasonló fokára jutott nyugat-európai országokban már egy évszázaddal korábban megtörtént. Különös, hogy a kistulajdon életképesnek, sőt expanzívnak bizonyult egy olyan időszakban, amikor a történelmileg elszigeteltebb nemzetgazdaságok erőteljes nyitást hajtottak végre a nemzetközivé váló monopolkapitalizmus tulajdonviszonyai által jellemzett tőkés világ- gazdaság felé. Ez a paradoxon történelmileg hosszabb távon alapot teremt a nemzetközi monopoltőke és a nemzeti kistulajdon közötti társadalmi és gazdasági ellentétek kiéleződéséhez, ám a termelési eszközök szétaprózottságából, a termelői önállóságból adódó ideológiai-tudati tényezők jól érzékelhető problémákat vetnek fel a dél-európai országok társadalmi szervezetében, a munkásmozgalomban, elősegíthetik a kistulaj- dont tiszteletben tartó totális rendszerek vagy erőszakpolitika fennmaradását. 23
