Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1976 (3. évfolyam)
1976 / 2. szám - SZEMLE - Madari Dániel: Az SPD mannheimi kongresszusa és a nemzetközi enyhülés
SPD a kommunizmustól határozottan, az elvakult antikommunizmustól viszont nem eléggé határolja el magát. Az éles antikommunista propaganda csaknem 60 éve folyamatosan érvényesül Németországban, illetve az NSZK-ban, és ennek hatása rányomja bélyegét az NSZK közvéleményére. Az antikommunista propaganda fő hordozója persze nem az SPD volt, és ma sem az, hanem a burzsoá pártok, a fasizmus, illetve 1945 után a CDU/CSU. Vitathatatlan azonban, hogy az SPD soha nem lépett fel az antikommunizmussal szemben, sőt kisebb-nagyobb mértékben maga is elősegítette és még ma is elősegíti. 1972 óta is tucatszámra zártak ki tagokat az SPD-ből, mert konkrét akciókban elképzelhetőnek tartották az együttműködést a DKP-val. Az SPD vezetői is jóváhagyták a „radikálisok elleni törvényt”, amely lehetetlenné teszi, hogy kommunisták és más haladó emberek a közszolgálatban helyezkedjenek el. És itt nemcsak magasabb minisztériumi pozíciókról van szó, hanem a köztisztasági hivataltól a temetőőri állásig, a vasúttól az adóhivatalig, az állami egészségügyi szervezettől a tanítói és tanári pályákig sok kapu bezárul. Nemcsak arról van szó, hogy a manapság sokat reklámozott — és más országoknak, pártoknak buzgón ajánlott — pluralizmust sajátosan értelmezik, hanem egyfajta lelki terror bontakozik ki, amelynek az a funkciója, hogy a tömegeket elriassza a KPD-től. Mindez persze visszaüt az SPD-re: az NSZK-ban meglevő antikommunista szellem hatékony és közvetlen támogatásként szolgál az NSZK ellenzéki pártjai számára, amelyek az SPD egyes törekvéseit is kommunistának bélyegzik, és ezzel az elmaradott tudatú rétegeket az SPD ellen fordítják. Ez az öncsonkító jelenség a keleti politikában is kimutatható. Az NSZK külpolitikájának realista vonásait elismerve, nem árt rámutatni, hogy az SPD vezetése alatt álló kormány folytatta a junktim-politikát Nyugat-Berlin helyzetének és a keleti szerződések ratifikálásának, illetve az EBK megkezdéséhez való hozzájárulás összekapcsolásával. Ez a kormány nyomást gyakorolt Nyugat-Berlin teljes konzuli képviselete érdekében a szocialista országokra, ennek érdekében elhalasztotta Brandt kancellár prágai útját és a diplomáciai kapcsolatok rendezését három szocialista országgal. Ugyancsak ez a kormány telepítette a Szövetségi Környezetvédelmi Hivatalt Nyugat-Berlinbe. Ez a politika természetesen a szocialista országok ellenállásába ütközött, az egyes szerződések megkötése elhúzódott. Ezt a nyugatnémet ellenzék jól kihasználhatta. Ezzel az SPD maga devalválta keleti politikájának tényleges eredményeit is a közvélemény előtt. A keleti politika eredményeinek leértékelését jelenti az is, hogy az SPD nem határolja el magát a polgári sajtó propagandaszólamaitól, a szocialista országokról terjesztett rosszindulatú felderítésétől, sőt néhányat maga is hangoztat, még olyan tudományos igényű dokumentumban is, mint az OR 85. Pedig jól tudják, hogy ez a sajtó az SPD-ről sem mindig a valóságnak megfelelően tájékoztat, ezt a fegyverexport-vita is tanúsította, sőt maga az OR 85 elfogadott változata is tartalmazza a következő megállapítást: „A pénzügyileg erős konzervatív érdekcsoportok a közvélemény célzatos befolyásolásával hatást gyakorolnak a nép demokratikus akaratának kialakítására. A nagyipar propagandaeszközeinek politikai felhasználása és a sajtómonopóliumok léte gyakorlatilag ioo
