Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1976 (3. évfolyam)
1976 / 2. szám - Somogyi Ferenc: Gazdasági egységtörekvések Nyugat-Afrikában
széles körű alkalmazása azonban egy-egy ország lehetőségeit meghaladó nagy mennyiségű tőke befektetését igényli, ugyanakkor a gazdaságosság pedig csak a szűk belső piac igényeinél nagyobb volumenű termelés esetén biztosítható. Ebből következik, hogy egy-egy ország csak néhány ágazatot fejleszthet gazdaságosan, míg a más termékek iránti igényét csak külgazdasági kapcsolatai révén elégítheti ki. Egyre inkább szükség van az erőforrások egyesítésén, a munkamegosztás bővítésén, a specializáció fokozásán és általában a termelés internacionalizálásán alapuló, országok közötti együttműködésre. Le kell azonban szögezni, hogy ez a folyamat csak jellegében hasonló a fejlett ipari országokban érvényesülő tendenciákhoz: a fejlődő országok esetében a fejlettség alacsony színvonala és az abszolút értelemben véve is szűk nemzeti piacok miatt sok esetben maga a termelés beindítása, az egyszerű gépesítés is megköveteli az egymás közti fokozott gazdasági együttműködést. Másrészt a nemzetgazdaság fejlesztéséért és a gazdasági függetlenségért folytatott harc szintén előtérbe állítja a térség országainak szoros együttműködését. Míg azonban a fejlett ipari országok esetében a fejlődés során előbb alakul ki az integráció gazdasági bázisa, addig például a nyugat-afrikai országokban az együttműködés céljai közé tartozik éppen ennek a bázisnak a megteremtése is. E kérdéskomplexum kapcsán is érzékelhető az ellentmondás a fejlődő országok gazdasági együttműködésének jellegét végső soron meghatározó két, a jelenlegi helyzetben egyszerre ható, eltérő tartalmú törekvés között. A fejlődő országoknak a nemzeti erőforrások hasznosításán alapuló, a nemzetgazdaságuk fejlődésének meggyorsítását, valamint saját érdekeik fokozottabb érvényesítését célzó együttműködése több ponton szembekerül a neokolonialista politikát folytató nemzetközi monopóliumok és általában az imperialista hatalmak érdekeivel. A gazdasági elmaradottság felszámolásához, a gazdasági függetlenség megteremtéséhez elengedhetetlenül szükséges modern technika legjelentősebb forrását viszont éppen a multinacionális vállalatok, a fejlett ipari országok vezető tőkés érdekeltségei jelentik. Ezen lényegében nem változtat az a tény sem, hogy a szocialista országok egyre növekvő szerepet vállalnak ennek az ellentmondásnak a feloldásában. A valóban a tagországok nemzeti céljait szolgáló gazdasági együttműködés kibontakozásának egyik alapvető feltétele, hogy a gazdasági szerkezet átalakítására és általában az integráció gazdasági alapjainak megteremtésére irányuló lépések együtt járjanak a szükséges társadalmi változásokkal. Véleményem szerint azonban az ECOWAS fejlődésének jelenlegi, kezdeti szakaszára még nem érvényes az a megállapítás, hogy „a fejlődő világban a gazdasági integráció sikeréhez szükséges társadalmi-gazdasági átalakulások szélessége és lendülete olyan, hogy nem marad meg a fejlődés kapitalista módjának keretében... Ezért a fejlődő országok kölcsönös együttműködési folyamatainak anti- imperialista iránya végeredményben antikapitalista jellegű is”.18 A nyugat-afrikai országok közötti kapcsolatok jelenlegi — sok vonatkozásban kifejezetten alacsony — szintjéből következik, hogy viszonylag tágak az együttműködés extenzív fejlesztésének lehetőségei is. Ezt a körülményt, valamint az egyértelműen kapitalista fejlesztési elképzeléseket hirdető Nigériának a térség országaira gyakorolt hatását figyelembe véve elképzelhető, hogy számottevő eredményeket érnek el az együttműködés fejlesztése és bővítése, 80
