Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1976 (3. évfolyam)
1976 / 2. szám - Sz. Kiss Csaba: Az új világgazdasági renddel kapcsolatos nemzetközi vita evolúciójáról
gesztelésére”, annál is inkább, mivel bizonyos világgazdasági mechanizmusok megváltoztatása neldk is érdekük. Az álláspontok közeledése tehát kölcsönös. Mindezt jól érzékeltette a VII. rendkívüli közgyűlésen elhangzott egyik-másik felszólalás. „Tizenhat hónappal a VI. rendkívüli ülésszak után a gazdasági fejlődés helyzete a világban rendkívül kiábrándító; egyesek talán azt állítják, ez azt bizonyítja, hogy a Nyilatkozat és Akcióprogram az új nemzetközi gazdasági rend megteremtéséről, annak ellenére, hogy 1974-ben elfogadott szövegük annyi reményt keltett, alig befolyásolta az események alakulást... De sok akkor fölvetett gondolat tért nyert, és a találkozók, amelyekre azóta került sor különféle nemzetközi testületekben, a különböző nézetek jelentős közeledését bizonyították” (Sauvagnargues).26 Azt jelenti-e a fejlődők pragmatikusabb taktikája, hogy minden esetben vagy az esetek túlnyomó többségében elfogadják a nyugatiak által javasolt és nyilván alapvetően a fejlett tőkés érdekeket szolgáló megoldásokat? Mennyiben ragaszkodnak korábbi átfogó célkitűzéseikhez, törekszenek-e még egyáltalán megvalósításukra, s ha igen, milyen eszközökkel? Mielőtt véleményt mondanánk ezekről a kérdésekről, tekintsük át az új nemzetközi gazdasági renddel kapcsolatos álláspontok összeütközését és módosulását a vita két fontos konkrét kérdésében, majd az Egyesült Államoknak a VII. rendkívüli közgyűlésen előterjesztett javaslatait. A nyersanyagkérdés A fejlődők egyik legfontosabb követelése „minden állam teljes és állandó szuverenitása természeti kincsei és gazdasági tevékenysége fölött, beleértve az államosítás vagy nemzeti tulajdonba vétel jogát” (Nyilatkozat, 4. e). Ehhez szervesen kapcsolódik a fejlődő országokban működő transznacionális vállalatok tevékenységének a fejlődő országok érdekeivel összhangban történő szabályozása (Karta, II. 2.). Kulcskérdésnek tartják „a termelői társulások működésének megkönnyítését és céljaik elősegítését”, különösen „a termelő fejlődő országok exportbevételeinek fokozását” (Akcióprogram, I. 1. c). A nyersanyagtermelő fejlődő országok 1975 elején rendezett dakari konferenciája már kilátásba helyezte a termelői társulások együttműködésének megszervezését is, mégpedig „folyamatos tapasztalatcsere, akcióik összhangba hozása és a támogatás mozgósítása révén, amennyiben erre bármelyiküknek szükségük lenne, hogy ezáltal biztosítsák többek között a fejlődő országok szolidaritását és a természeti erőforrásaik feletti teljes szuverenitást” (Limai deklaráció). Főként az infláció következményei vezettek annak a követelésnek a megfogalmazásához, hogy a számukra fontos export-, illetve importtermékek árváltozásait összhangba kell hozni, arányossá kell tenni (indexelés). A fejlett tőkés országok diplomáciai fegyvertáruk minden eszközét — s kevésbé látható módon, de annál hathatósabban gazdasági és politikai eszközeiket is — harcba vetették e követelésekkel szemben. Nem tudták megakadályozni, hogy az idézett dokumentumokba ne kerüljenek be, de ellenvéleményüknek fenntartásaikkal vagy ellen- szavazatokkal minden esetben nyomatékot adtak. Az USA kezdetben a nyersanyag49
