Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1976 (3. évfolyam)
1976 / 2. szám - Sz. Kiss Csaba: Az új világgazdasági renddel kapcsolatos nemzetközi vita evolúciójáról
közötti kereskedelem és a gazdasági egységek kereteiként szolgáló struktúrák objektíve azok, amik — nem változtathatók meg egyszerűen szavazatokkal” (Franciaország képviselője).15 Az efféle nyugati megnyilatkozások azonban sohasem tesznek különbséget, mi az, ami objektív gazdasági törvények érvényesülése következtében, és mi az, ami a nyugatiak nyílt ellenállása, a számukra kedvező struktúrákhoz való görcsös ragaszkodása miatt „irreális”. Tipikus érvük, hogy országaik gazdasági és társadalmi rendje nem teszi lehetővé, hogy kormányaik oly módon beavatkozzanak a gazdasági tevékenységbe, ahogy azt a fejlődő országok követelik. 5. Kísérletek a fejlődő országok megosztására. A fejlett tőkés országok sokféleképpen és egyre tudatosabban igyekeznek kihasználni a fejlődő országok gazdasági és politikai differenciálódásában rejlő lehetőségeket. A VI. rendkívüli közgyűlésen nem ellenezték például a legsúlyosabb helyzetben levő fejlődő országok megsegítésére kidolgozott különleges programot, és azóta is a legszegényebb országok ügyvédjének és jótevőjének szerepében tetszelegnek. Megpróbálják elhitetni, hogy a szegényebb fejlődő országok helyzetét nem a tőkés válság, hanem az új gazdasági renddel kapcsolatos lépések, különösen a kőolaj árának fölemelése súlyosbítja. Az interdependencia, a kölcsönös függőség elvének, a kooperáció szükségességének hangsúlyozásával kilátásba helyezik, hogy növelik a segélyeket, az élelmiszer-szállításokkal nem próbálnak politikai nyomást gyakorolni („gabonafegyver”), engedékenyebbek lesznek, amennyiben a fejlődők hajlandók figyelembe venni az ő szempontjaikat is stb. Ha nem, mindennek az ellenkezőjével fenyegetnek. 6. Pus^ta tagadás, a konstruktív javaslatok hiánya. Az új nemzetközi gazdasági rend meghirdetése 1974 elején váratlanul érte a fejlett tőkés országokat. Az idő múlásával azonban megbékítő magatartásukat egyre inkább felváltotta a harciasabb ellenállás, a leplezetlenül ellenséges magatartás, melyet legridegebben — és legtovább — az Egyesült Államok képviselt. A Kartát veszélyesebb dokumentumnak tartották, mint a VI. rendkívüli közgyűlés határozatait. Ha nincs is kötelező érvénye, a nemzetközi jog jelentős forrásává válhat a nemzetközi gazdasági kapcsolatok jövőbeni szabályozása során. Miután a tervezetet kidolgozó munkabizottságban nem sikerült elfogadtatniuk álláspontjukat,a XXIX. ENSZ-közgyűlésen 17 módosító javaslatot terjesztettek be a tervezethez, a Karta számos cikkének elhagyását indítványozva. A Közgyűlés valamennyi javaslatukat elvetette. Erre szavazást követeltek, és hat tőkés állam — élükön az Egyesült Államok, Nagy-Britannia és az NSZK — a Karta ellen szavazott, tíz másik pedig — köztük Olaszország, Franciaország és Japán — tartózkodott. A semleges országok esetét kivéve a tartózkodás is lényegében a Karta egészének és különösen annak a felfogásnak az elvetését jelentette, hogy ,,a jelen Karta egyik alapvető célja az egyenlőségen és szuverén egyenjogúságon, a kölcsönös függőségen, az érdekközösségen és az államok társadalmi és gazdasági rendszerétől független együttműködésén alapuló új nemzetközi gazdasági rend létrejöttéhez szükséges normák kodifikálása és kidolgozása”.16 Az UNIDO 1975 márciusában tartott II. általános konferenciáján (a továbbiakban: UNIDO-konferencia) különös szemléletességgel nyilvánult meg az Egyesült Államok negativista taktikája. Az amerikai delegátus, más tőkés országok mértéktartó magatartá45
