Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1976 (3. évfolyam)
1976 / 2. szám - Káldor István: Az egyiptomi külpolitika módosulása az 1973-as háború után
keringésébe. Az 1970 októberében hatalomra került Szadat elnök 1973 nyara óta szorgalmazza a nyitást Nyugat felé, fokozatosan távolodva a nasszeri elképzelésektől. Az új gazdaságpolitika beindításakor „szabadelvű szocializmust” hirdettek, ma már azonban tökéletesen világos a kapitalista világhoz való közeledés. „Egyiptom potenciálisan igen jelentős tervet készített a magánszektor felélesztésére, hogy így állítsa talpra gazdasági életét”, írta az International Herald Tribune már 1973 decemberében.13 ,,... Visszatekintve meg vagyunk győződve arról, hogy a háború is részben emiatt folyt. Szadat tudta, hogy nem keltheti fel a külföldi beruházók érdeklődését mindaddig, amíg kérdőjelek jellemzik a térség jövőjét. így tehát elindította a háborút, hogy kierőszakolja a rendezést és megnyissa a kaput a külföldi beruházók előtt.”14 A nyitást tulajdonképpen 1971-től számíthatjuk, mert ebben az évben léptek hatályba a külföldi tőkebefektetéssel kapcsolatos új jogszabályok, amelyek azt célozták, hogy elősegítsék a külföldi tőke beáramlását. A „nyitott ajtók politikája” úgy reméli elérni a prosperitást, hogy meghirdeti a versenyt az állami és a magánszektor között. A jobboldal célja az állami szektor diszkreditá- lása, életképtelenségének bebizonyítása, s mivel a politikai és a gazdasági hatalom birtokában van, szó sem lehet tényleges versenyről. A két szektor „együttélésének” egyik eszköze lenne az ún. „szabad övezetek” létesítése.15 (Egyelőre Kairó, Alexandria, Szuez és Iszmaília szerepelnek a tervekben, később máshol is létesülhetnek ilyen státusú körzetek.) Az itt működő vállalatoknak garanciát nyújtanak az államosítás és elkobzás ellen; ezek a vállalatok nem tartoznak az állami devizaellenőrzés alá; hazai bankoknál is tarthatnak külföldi devizaszámlát, az exportból származó valutabevételeikkel szabadon rendelkeznek; külföldi személyeket alkalmazhatnak; teljes vám- és adómentességet élveznek; biztosítják számukra a befektetett tőke és az abból származó profit kivitelének jogát. Az Egyiptomba irányuló külföldi tőke a szabad övezeten kívül is garanciát kap az állami kisajátítás ellen. A gazdaság helyreállítását két program keretében kezdték el 1974 júliusában. Az első — azonnal életbe lépő — 18 hónapos program céljaként azt jelölték meg, hogy áthidalja a háborús gazdálkodás és a békés újjáépítés közötti időszakot. Az 1976—1980 közötti 5 év alatt pedig meg akarják valósítani az ország élelmiszer-önellátását. Nagyszabású iparosítást is terveznek (textilipar, cementgyártás, vas- és acéltermelés, petrolkémia, kőolaj- termelés stb.). Az Egyesült Államok ma részben közvetve, az arab tőkésekre gyakorolt befolyásával, részben pedig gazdasági eszközökkel hat a jelenlegi egyiptomi vezetésre. Minél inkább hajlandó Egyiptom eredeti kül- és belpolitikai célkitűzései, programja feladására, annál inkább kecsegtetik az amerikai segélyek, kölcsönök csatornáinak megnyitásával. Az arab és iráni tőke megjelenése Egyiptom nemzetgazdaságában nemcsak azzal magyarázható, hogy ezek az „olaj országok” tőkefölösleggel rendelkeznek, vagy hogy a „második gyűrűben” levők is veszélyeztetve érezték magukat Izraeltől, mint azt a térség kutatásával foglalkozó egyes amerikai tanulmányok16 sugallják. A „segítség” egyértelműen osztályalapon történik: a térségben levő burzsoázia (valamint az olajsejkek, feudális 34
