Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1976 (3. évfolyam)

1976 / 2. szám - Káldor István: Az egyiptomi külpolitika módosulása az 1973-as háború után

csaknem két évtizedes nasszeri örökség átértékelése, felszámolása. Az eredmény mind egyértelműbbé váló jobbratolódás mind a bel-, mind a külpolitikában. A jobbratoló- dásnak egyik leglátványosabb aktusa volt az 1975. szeptember 4-én Genfben, a Nemzetek Palotájában Egyiptom és Izrael képviselői által aláírt sínai egyezmény (lásd a Dokumentumok rovatot — A s^erk.)

Az egyoldalú egyiptomi lépés az arab világban nagy vihart kavart, és sajátos „vízválasztó” szerepet tölt be. A progresszív arab rendszerek és szervezetek több-kevesebb nyíltsággal és következetességgel elítélik az egyoldalú egyiptomi lépést. Rámutatnak a akcióegység megbontására, a korábbi harci szövetségesek elárulására, a palesztinaiak cserbenhagyására, az izraeli taktikázás elősegítésére, az amerikaiak térnyerésére, az arab nemzeti, antiimperialista harc aláaknázására stb.

Felvetődik a kérdés: mi volt az oka az egyiptomi lépésnek? Milyen megfontolások játszottak közre a döntés meghozatalában? Mivel magyarázható az egyiptomi kormány sietsége?

A katonai, diplomáciai és politikai küzdelem eddigi tapasztalatai, eredményei önmagukban nem indokolták ezt a lépést, mely kétségtelenül szorosan összefügg a térségben zajló mélyreható, sokirányú társadalmi változásokkal, az amerikai és a nemzetközi imperializmus ellentámadási kísérleteivel. A kapitalista világ súlyos gazdasági problémái következtében a Közel-Kelet politikai, gazdasági és stratégiai jelentősége megnőtt. A haladó erők győzelmei Indokínában, a nyugati pozíciók fokozottabb veszélyeztetettsége Fekete-Afrikában, magyarázzák a térség politikai, gazdasági és stratégiai jelentőségének növekedését az imperialista körök terveiben. E tervek középpontjában a haladó arab rendszerek, a nemzeti felszabadítási mozgalom gyengítése, lejáratása, a Szovjetunió kiszorítása, az amerikai befolyás növelése áll. Ilyen „haladásra” célzott 1975 nyarán Kissinger amerikai külügyminiszter, amikor az elnök véleményét is idézve kijelentette: „eltökélt szándékunk, hogy haladást érjünk el. Ha ezt nem tudjuk biztosítani átmeneti alapon, elő fogjuk mozdítani az általános rendezést”.2

Megállapítható, hogy a jelenlegi egyiptomi vezetés „elébe ment” az Egyesült Államok terveinek, és az imperializmus számára kedvező „haladás” következett be az általános rendezés nélkül is.

A belpolitikai helyzet alakulása

Mindennek okait kutatva elsősorban az egyiptomi belső viszonyok változása ötlik szembe. A hatalom szerkezetében egyértelmű torzulás következett be a legutóbbi években. Kicserélődtek a vezető káderek, s részben módosultak a politikai-társadalmi erők működési keretei is. A Nasszer által háttérbe szorított erők egyre inkább előtérbe kerülnek, és egyre erőteljesebben szereznek érvényt követeléseiknek. A nasszeristák fokozatosan kiszorulnak a hatalomból, helyüket egyre inkább a Muzulmán Testvériség emberei veszik át. A vezető kádereknek körülbelül egyharmada ma már soraikból kerül ki.

Az egyiptomi burzsoázia a nasszeri időkben visszahúzódott, de a hatalma restaurálá29