Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1976 (3. évfolyam)

1976 / 1. szám - KÖNYVEKRŐL - Jacques De Bonis - Aczél György: Egy elmaradt vita helyett

anyanyelve mellett az orosz nyelv — tényleges társadalmi és kulturális tekintélyénél fogva — egyre inkább a szovjet nemzetek és nemzetiségek közötti érintkezés általánosan elfogadott nyel­vévé vált. A szovjet kutatók munkája a nemzetiség-politikai elvekkel kapcsolatban hangsúlyozza, hogy „a nemzetiségekhez, etnikai csoportokhoz való viszony valamely országban sajátos muta­tója a politikai felépítmény és általában a társadalmi kapcsolatok érettségének”. Ezen a ponton a szerzők Engelst idézik, aki még egy igen fontos oldalát látta meg a különböző nemzeti-etnikai csoportok létezésének, amikor azt írta: „Végső soron nem csekély előny, ha különböző nemzetek politikai kialakulásuk során többnyire néhány idegen elemet is felvettek magukba, amelyek ösz- szekötő kapcsot alkotnak szomszédaikhoz és változatossá teszik a nemzeti jelleg máskülönben túlságosan monoton egyformaságát.” A könyv nagy teret szentel a nemzetek közötti viszony vizsgálatának a szocialista országok egymás közti kapcsolataiban. Elemzi az internacionalista s a nemzeti érdek dialektikáját, a szocia­lista országok együttműködésének, összefogásának eredményeit a politika, a gazdaság és a kul­túra területén. Fontos jelenségként értékelik a szerzők a kibontakozó szocialista integrációt, amely új dimenziót, új mozgásformát ad a nemzetek és nemzetiségek fejlődésének. A szocialista gazdaságok nemzetköziesedése a tudományos-technikai forradalom követelte objektív törvényszerűség. A társadalmi-politikai rendszer azonos jellegéből, a sokasodó, minő­ségileg magasabb szintre emelt gazdasági, politikai, kulturális, személyi kapcsolatokból adódik, hogy állandóan növekszik kollektív érdekeink s feladataink: közös ügyeink száma. A szocialista országok fokozódó együttműködése, a termelés kibontakozó nemzetköziesedése egyre inkább a közös ügyek közé emeli a nemgeti s az attól elválaszthatatlan nemzetiségi kérdést. P. N. Fedoszejev és munkatársai könyvükben a nemzeti kérdést alapvetően a tudományos szocializmus és a történelmi materializmus vizsgálati módszereivel közelítik meg. így elemzésük elsődlegesen makrotársadalmi: a nemzetet és a nemzeti kapcsolatokat az egész társadalom, illetve a társadalmak szintjén szemlélik. Ez a munkamódszer lehetővé tette a kötet szerzői számára, hogy rendszerezzék a nemzettel összefüggő legfontosabb kérdéseket s megadják a lehetséges válaszo­kat is rájuk. Az alapvető társadalmi összefüggések elemzését azonban, úgy érezzük, néhány pon­ton plasztikusabbá tette volna, ha a szerzők még szélesebb körben nyúlnak a konkrét szocioló­giai-statisztikai felmérések eredményeihez. Ugyancsak szívesen olvastunk volna áttekintést a többi szocialista ország tapasztalatairól is a nemzetiségi kérdés megoldásában. Különösen figye­lemre méltónak tartjuk a tapasztalatok összegzését olyan szocialista országok esetében, mint az NDK vagy Magyarország, ahol a nemzetiségek számaránya az összlakossághoz viszonyítva viszonylag csekély, ennek ellenére az együttélő nemzetiségek igen széles körű társadalmi, kultu­rális lehetőségekkel rendelkeznek, bizonyítva, hogy a lenini nemzetiségi politika elvi kérdés: iránya, milyensége nem függ, nem függhet a nemzetiségek lélekszámától. A szovjet szerzői kollektíva könyve az utóbbi évek nemzeti-nemzetiségi kérdésről szóló marxista irodalmának egyik fontos alkotása. Aktualitását napjaink nemzetközi eseményei szerte a világon, pozitív és negatív értelemben egyaránt igazolják. Joó Rudolf JACQUES DE BONIS-ACZÉL GYÖRGY: EGY ELMARADT VITA HELYETT. Kossuth Könyvkiadó, Budapest 1975. „Ha nem vágyak és óhajok kérdése a társadalmi berendezkedés, akkor anépnek úgy kell megadni a döntési jogot a saját útjához, hogy világosan lássa, milyen starthelyből indultak a különböző országok, mik a lehetőségek a fejlődésre, hogy minél kevésbé lehessen például Franciaországban »egyenes« hazugságokkal vagy a kiinduló helyzet letagadásával, vagy a tényleges nehézségek IJ3

Next

/
Oldalképek
Tartalom