Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1976 (3. évfolyam)
1976 / 1. szám - KÖNYVEKRŐL - Karen Ny. Brutyenc: Korunk nemzeti felszabadító forradalmai
hogy specifikus és új helyzet alakult ki, amely külön elemzést igényel. Az ilyen elemzés teszi lehetővé annak megállapítását, hogy a jelenkori nemzeti felszabadító forradalmak politikai alapja „immár nemcsak az elnyomott nép és valamely gyarmati hatalom uralma között fennálló anta- gonizmus, hanem egyszersmind az az ellentét is, amely a gyarmati elnyomás egész rendszerében, az imperialista hatalmak maroknyi csoportja és a nem szocialista világ népességének óriási többsége között levő nem egyenjogú kapcsolatok összességében rejlik”, társadalmi alapja pedig „immár nem az a konkurrenciaharc amely többnyire az uralkodó és az elnyomott nemzet burzsoáziája között folyt, hanem a leigázott ország összes alapvető társadalmi erői, s közülük is elsősorban — a szóban forgó országok tipikus fejlettségi szintjének és az illető ország társadalmi helyzetének megfelelően — a parasztság és az anyaország monopolista burzsoáziája, valamint az egész nemzeti monopoltőke között fennálló antagonizmus”. (40.1.) Alapjaiknál fogva ezek a forradalmak „internacionalizálódnak”, vagyis túllépnek nemzeti kereteiken, és az egész kolonializmus, rajta keresztül az egész imperializmus ellen irányulnak. Miután a fejlődő országoknak a világgazdaságban elfoglalt helye sok tekintetben változatlan maradt, indokolt, hogy a forradalmak jelenlegi szakasza a gazdasági függetlenség kivívására irányul. A marxista irodalomban hosszú ideje vita folyik a nemzeti felszabadító forradalom típusairól, vagyis arról, hogy a gyarmati elnyomás állapotából történő kiemelkedésnek milyen útjai lehetségesek. Brutyenc három útról és típusról szól, szocialistáról, forradalmi demokratikusról és burzsoáról. Nem kétséges, hogy napjainkban a legtöbb elméleti és gyakorlati kérdést a forradalmi demokratikus típus veti fel, minthogy ez mutatja a legnagyobb változékonyságot, az állandó és nem egyirányú mozgást, és teoretikusan a legkevésbé kidolgozott. A szerző nagy figyelmet szentel a fejlődő országok mindeddig nem teljes mélységben elemzett osztálystruktúrájának, s ezzel az egyik legfontosabb magyarázó tényezőt állítja középpontba. Bár a parasztság nem lép fel a világnak ezen a részén sem önálló osztályerőként, magától értetődően az agrárjellegű országokban a nemzeti felszabadító mozgalom fő társadalmi bázisa a parasztság. (84. 1.) Az egykori függő területeken az ún. közbülső rétegek az eddigieknél árnyaltabb analízist igényelnek, mellőzésük vagy jelentőségük nem megfelelő értelmezése téves ítéletekhez és kudarcokhoz vezethet. Ugyanakkor ezek a rétegek, bár önálló mozgásuk nyilvánvaló, semmiképpen sem tekinthetők „osztályok fölöttinek”. Közismertek azok a történelmi tények, amelyek arra utalnak, hogy a proletariátus érdekeit képviselő politikai erők a nemzeti felszabadító mozgalomban hegemón szerepet játszhatnak. Ám az is igaz, hogy az antikolonialista mozgalomnak a polgárság is lehet vezetője, és ezt a helyzetét viszonylag hosszabb időn át meg tudja tartani. Külön fejezetben foglalkozik a szerző a modern nemzeti felszabadító forradalmak ideológiai sajátosságaival, rámutatva hogy minden nem-kommunista párt és szervezet ideológiája mindmáig a nacionalizmus. Leninnek és az SZKP XX. kongresszusának megállapításaira hivatkozva, és azokat alkalmazva, Brutyenc nagyon határozottan állást foglal a nacionalizmus tágabb értelmezése és dialektikusabb felfogása mellett. „A politikai gyakorlatban a nacionalizmus közvetlenül eszköze azoknak az osztályerőknek, amelyek hordozójaként és közvetítőjeként lépnek fel; de azért korántsem mindenkor fejez ki csupán szűk osztályérdekeket. A nacionalizmus jellege, a nacionalista ideológia és politika társadalmi és történelmi szerepe a társadalmi helyzettől, az illető osztályerők szociális környezetétől, szerepétől és a néptömegekhez fűződő kapcsolataitól, az adott történelmi szakasztól és attól függően változik, hogy miként alakulnak az osztály-erőviszonyok, nemcsak a szóban forgó országban, hanem bizonyos fokig világviszonylatban is, és milyen az illető nemzet nemzetközi helyzete.” (120.1.) Különbséget kell tenni a burzsoá vagy kispolgári és a proletár, valamint félproletár tömegek nacionalizmusa között (140.1.), az utóbbinak ugyanis progresszív vonásai dominálnak. „A jelenkori felszabadító forradalmakban viszont a nacionalizmus legfontosabb sajátossága — ami az elnyomott nemzetek előző korszakbeli nacionalizmusától megkülönbözteti, sőt bizonyos vízválasztót is alkot közöttük — az, hogy imperia129
