Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1975 (2. évfolyam)

1975 / 1. szám - Puja Frigyes: Külpolitikánk harminc éve

károk ellenére az 1934—1938-as évek átlagához képest 61%-kal növekedett. Soha nem látott szintre emelkedett népünk jóléte. És nincs megállás, tovább haladunk a megkezdett úton. A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának múlt év decemberében nyilvánosságra hozott kongresszusi irányelveiben pártunk új, ragyogó távlatokat tár népünk elé. „A Központi Bizottság biztos benne, hogy a kongresszus új lendületet ad gazdasági és kulturális építőmunkánknak. Tovább gyarapítjuk anyagi, szellemi értékeinket, erősítjük társadalmunk szocialista jellegét. Pártunk a szocializmus felépítésére törekszik, nagy lépést tesz a kommunizmus felé vezető úton. E cél jegyében szilárd eszmei, politikai egységben dolgozzunk tovább a Magyar Népköztársaság felvirágoztatásán, népünk felemelkedésén!”1

1. A belpolitikai irányvonalhoz hasonlóan a felszabadult országnak döntenie kellett külpolitikai orientációjáról is. Szilárd és megalapozott külpolitika, kedvező nemzetközi körülmények kialakítása nélkül nem építhettük volna újjá országunkat, nem alapozhattuk volna meg új életünket. A felszabadult ország kormányának fel kellett számolnia a múlt gyászos örökségét, lemosni a szégyenfoltot, amelyet országunknak a második világháborúban való részvétele ejtett népünk becsületén; elérni a békeszerződés aláírását; kiépíteni és kiszélesíteni kapcsolatainkat a világ minden országával, amely erre hajlandó. És mindenekelőtt olyan barátokra szert tenni, akikre bizton támaszkodhatunk, akik elősegítik nemes, de nem könnyű céljaink megvalósítását.

Magyarország a második világháborúban a fasiszta hatalmak szövetségeseként vett részt. Horthy Miklós népellenes rendszere, majd 1944. október 15. után a Szálasi- féle nyilas keresztes „kormány” messzemenően segítette a német hadigépezetet. Ez a politika országunkat — amely a háború előtt sem rendelkezett kiterjedt kapcsolatokkal —, a legmélyebb nemzetközi elszigeteltségbe taszította. A második világháború vége előtt Magyarország alig néhány országgal állt diplomáciai kapcsolatban, politikai kontaktusai, kereskedelmi, kulturális és más jellegű kapcsolatai csak a tengelyhatalmakkal és egy-két semleges országgal voltak. Komoly erőfeszítéseket kellett tenni e helyzet megváltoztatására.

Külön nagy feladatot rótt ránk az imperialista hatalmak szüntelen beavatkozási kísérleteinek elhárítása. Az imperialistáknak nem tetszett országunk népi demokratikus irányzatú fejlődése. Szerintük országunknak a belpolitikában a kapitalizmusra, a külpolitikában pedig a tőkésországokra kellett volna orientálódnia; valamiféle „egészség- ügyi kordon” szerepét kellett volna betölteni a Szovjetunió és a nyugati hatalmak között. Az imperialista országok kormányai, abban a reményben, hogy országunk fejlődése az általuk kívánt irányba fordul, kétszínű politikát folytattak. Rendezték velünk a diplomáciai viszonyt, hangsúlyozták, hogy készek fejleszteni az államközi kapcsolatokat, sőt gazdasági segítséget, hiteleket is ígértek. E kapcsolatokat is tudatosan felhasználva, szervezett aknamunkába kezdtek országunk népi demokratikus átalakulásának

1 A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának irányelvei a párt XI. kongresszusára. Népszabadság, 1974. december 8.

4